Láttalak
haragod csillagot ostromolt
és nem volt talpalatnyi föld,
mi ne döngött volna
mintha villámot szórna az égre,
hogy végre
az Isten is hallja
mérhetetlen indulatod.

Láttalak
amint csendesedve
leültél a porba
és sorba vettél
minden gondolatot,
jámborrá csitulva
összetetted kezeidet,
két szemed félszegen
az égre tekintett:

ó Uram vedd végre észre,
elcsatangolt az emberiség,
elhagyta hitét, jóságát,
tiszta szép szerelmét.
Fertőbe fojtva,
hajszolja, majszolja kéjesen
a kénesen kábító sátáni pirulát,
és meglelve bűnei mocsarát
mint kinek nincs is más dolga
benne terpeszkedik.

Láttalak
a sivatag sivársága
fonta rád bilincsét
és lelked minden kincsét
szerteszét szórva szeretted volna,
ha meghallják szavad
de hangod
a sötét semmibe hullt
és a káprázatos jövőt
elnyelte a múlt,
miként az eltévedt utas
csontvázát a sárga homok.