letaposott utak kúsznak
az éjszakai csendben
tocsogós lápokon át
gyékényhidak foszló
szálain lengve a célt a
megérkezést keresve

de a haldokló folyók
mélyén lapuló enyészet
iszonyú vággyal húzza őket
a mélybe halálos ölelésre.
Nincs idő pusztulásra,
örökálom pihenésre
az utak csak célba érve
nyerhetik el jutalmukat

létük és lényegük
a megállíthatatlan haladás
elérni a következő hidat
majd a városkaput
ahol a napkelet leoldja
koszlott gúnyájuk
gránitkockák alá rejti
elfáradt lelküket

ám itt is ezer helyre sietnek
míg minden ajtót,
kaput meglelnek
melyeken beléphet
végre az utas :
a művészet, a szépség
és az alkotó elme
áldott lelke.