háborgó tenger az ég
kék viharra készen
még nem egészen
határozta el haragját
de már megrázott minden fát
dönget ablakokat
zaklatja az alvó férgek nyugalmát
és a bokor alatt
ugrásra kész gyík lesi az utat
amerre futhat a védőkő alá

még csendben ácsorog a bokor
benne figyel a gondolat
majd ha már a szél is szalad
az ádáz harag elől
talán megdől kicsit
mintha félne de élve marad
és ha a vihar elül
akkor kiteljesül
minden szépsége a fénynek
csillagok kélnek
a lángos levelek végein
s megint kinyílnak a terek
újult remények kelnek
pezsgésre készen
földön és égen ébred
az élet ösztöne
szenvedélyes vággyal töltve
teljesíti feladatát
befedi a holtak porát
és elevenné szüli
újra és újra
a világ
következő pillanatát