Feltöltve: 2007-08-23 19:51:35
Megtekintve: 1755
Holocaust sorozat / 11.
DEGOB
Jegyzőkönyv: 817
szkennelt verzió
Név: L. S.
Neme: férfi
Születési hely: Komárom
Születési idő: 1903
Utolsó lakóhely: Budapest
Foglalkozás: kereskedö
Táborok: Mauthausen, Gunskirchen
"Visszavonultunk Mezötúrig, ahová október 6.-án érkeztünk meg. Innen gyalogszerrel Érsekujvárra. November 1.-én érkeztünk meg Érsekujvárra......."
"Ez az út borzalmas volt. Nem hiába mondják halálmenetnek. Naponta 40-45 km!t mentünk, aki kidült, azt agyonlötték. Az úton szanaszét hevertek a halottak. Csak úgy átléptünk rajtuk.Mauthausenbe keserve volt a sorsom."
A GYALOGMENET
feltörte a bakancs a sarkam,
mereven roppan a láb,
de menni, menni kell tovább,
hogy valahol a földre férjek,
feküdni, mint taposott férgek,
hogy a létnek egy álompillanatát
élhessem csak mégegyszer át,
Rád gondolok......
attól konok lábaim
majd könnyebben lépnek,
és a monoton léptek felett
álomra vágyó szemeimet
talán nyitva tartod, kicsit tovább.
szerettem volna elmondani,
hogy vannak piros felhök
a nyári hajnalok szemében,
és ébren várja a reggelt
a rigó az ablak előtt,
hogy mielőtt ébred a nap
szerelmi dalt terítsen
párja elé az égre;
szerettem volna,
ha tőlem tudod a
nyitott ablakok mögött
a suttogások ébrednek előbb
csak azután érnek
az álmok véget
hogy a folyók néha
visszafelé folynak
és csillagokkal
olvadnak szerelembe,
hogy a föld alatt
néhol kicsiny világokat
hozott létre az élet
és a hangyafészkek
nyüzsgésében az illatok
szava szól...
és a sivatagok porából
palotát épit a déli szél
ahol lopott vágyakat terít
a láthatatlan szobák pamlagára.
el akartam mondani
mielőtt a könnyek megfeketültek,
és koromként ültek arcod
zsámolyára
hogy láttam szemedben
az egek rózsaszin mosolyát,
meglestem kezeid
kibontakozó szirmát
mikor gyermekünket ölelted,
szerettem volna elmondani,
hogy benned éltem mint
legyőzhetetlen akarat,
mint olthatatlan remény
de már nem élek,
mert meghaltatok,
azóta én sem vagyok más
mint vérehullató meglőtt madár,
árokba dölt fa, léket kapott hajó,
halálba zuhanó élettelen csoszogás
Már nem vagyok más, nem vagyok más
Porba hulltam...már én sem élek !
...
A támolygó menetelést
megint felrázták a lövések.
Jegyzőkönyv: 817
szkennelt verzió
Név: L. S.
Neme: férfi
Születési hely: Komárom
Születési idő: 1903
Utolsó lakóhely: Budapest
Foglalkozás: kereskedö
Táborok: Mauthausen, Gunskirchen
"Visszavonultunk Mezötúrig, ahová október 6.-án érkeztünk meg. Innen gyalogszerrel Érsekujvárra. November 1.-én érkeztünk meg Érsekujvárra......."
"Ez az út borzalmas volt. Nem hiába mondják halálmenetnek. Naponta 40-45 km!t mentünk, aki kidült, azt agyonlötték. Az úton szanaszét hevertek a halottak. Csak úgy átléptünk rajtuk.Mauthausenbe keserve volt a sorsom."
A GYALOGMENET
feltörte a bakancs a sarkam,
mereven roppan a láb,
de menni, menni kell tovább,
hogy valahol a földre férjek,
feküdni, mint taposott férgek,
hogy a létnek egy álompillanatát
élhessem csak mégegyszer át,
Rád gondolok......
attól konok lábaim
majd könnyebben lépnek,
és a monoton léptek felett
álomra vágyó szemeimet
talán nyitva tartod, kicsit tovább.
szerettem volna elmondani,
hogy vannak piros felhök
a nyári hajnalok szemében,
és ébren várja a reggelt
a rigó az ablak előtt,
hogy mielőtt ébred a nap
szerelmi dalt terítsen
párja elé az égre;
szerettem volna,
ha tőlem tudod a
nyitott ablakok mögött
a suttogások ébrednek előbb
csak azután érnek
az álmok véget
hogy a folyók néha
visszafelé folynak
és csillagokkal
olvadnak szerelembe,
hogy a föld alatt
néhol kicsiny világokat
hozott létre az élet
és a hangyafészkek
nyüzsgésében az illatok
szava szól...
és a sivatagok porából
palotát épit a déli szél
ahol lopott vágyakat terít
a láthatatlan szobák pamlagára.
el akartam mondani
mielőtt a könnyek megfeketültek,
és koromként ültek arcod
zsámolyára
hogy láttam szemedben
az egek rózsaszin mosolyát,
meglestem kezeid
kibontakozó szirmát
mikor gyermekünket ölelted,
szerettem volna elmondani,
hogy benned éltem mint
legyőzhetetlen akarat,
mint olthatatlan remény
de már nem élek,
mert meghaltatok,
azóta én sem vagyok más
mint vérehullató meglőtt madár,
árokba dölt fa, léket kapott hajó,
halálba zuhanó élettelen csoszogás
Már nem vagyok más, nem vagyok más
Porba hulltam...már én sem élek !
...
A támolygó menetelést
megint felrázták a lövések.
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!
2007-08-25 09:44:33
A fenébe! Ezután nem merek írni! Ha TI ilyent tudtok? Én még magamban feldolgozni sem tudom, én még beszélni sem tudok róla. Pedig láttam tábor vagy táborokat, megnéztem Radnóti szobrát az úton, mely sehová nem vezet, láttam a táblát Mohácson s textilgyár falán, olvastam.... átéreztem.... s csak borzongok, remegek, de átlépni rajt nem tudok.... Engedjétek meg, hogy ne fogalmazzak, irjak, csak engedjek ki egy cseppet magamból..... szeretettel: bk
2007-08-24 20:35:37
Kedves Barátaim ! Talán már elmondtam, de elmondom nyilvánosan is. 7 éves koromban lehetőségem volt - sajnos - egy ilyen halálmenetet látni, közvetlen közelről. Azóta folyamatosan foglalkoztat ez a téma. Nincs bennem zsidó vér, Szüleimet - mert apám köztisztviselő volt, - annakidején nem tudom hányadiziglen elszámoltatták a származásukkal. , később az "új rendszer " mint politikailag megbizhatatlant B.listára tette apámat.. Először rátaláltam a Google-n az Auschwitz albumra, ..Bárki megnézheti : Internet címe :
http://isurvived.org/Survivors_Folder/Lustig_Oliver/2translations/hungarianTR_Auschwitz.html A képek kattintással nagyíthatók !
Aztán már tudatosan kerestem a témát , a megdöbbentő, a rettenetes a gyalázatos jelzők minden fájdalmát átéltem. De nem láttam nem hallottam azoknak, az embereknek az érzéseit a gondolatait, akiknek legnagyobbrészét szinte halála órájában fényképezték le. Igazad van Hajcihő :" Egy lövés, egy elpusztitott világ" Naponta hatezer ember elégetése az , naponta hatezer elpusztított világ. Egyáltalán át lehet ezt gondolni ? Érezni ?
Ezt a lehetetlent próbálom meg, amikor nem elrettenteni, nem megdöbbenteni akarok, hanem a fantázia a képzelet mikroszkópján át szeretném megkísérelni e lelkek gondolatok felvillantását. Mert ők már nem tudják elmondani, hát megkísérlem helyettük én. És közben magam is sírok !
üdv. fefo
2007-08-24 14:06:28
Kedves fefóm! Tudd meg, hogy nagyon haragszom Aysára, mert elmondta, amit mondani akartam!:-D És akkor egyszemélyes adalék: Anyukám ifjúkori szerelme, Radnóti Miklós gyerekkori jó barátja, Gárdos Károly, nekem "Kara" bácsi, aki "Dos" néven vált világhírű karikaturistává, majd - többek között - Izrael Londoni nagykövetévé, stb. Akit volt szerencsém ismerni, és aki számtalan világhírű művésznek, és más értékes embernek mutatott be ifjúságom során a világban, együtt volt Borban Radnótival, és látta, hogy gyilkolják meg a barátját. Mesélt nekem Borról, és a halálmenetről. Olyan volt, mint ahogy leírtad. A halál nem válogatott. A gyilkosok nem válogattak. Egy lövés, és elpusztítottak egy világot. És sok lövés dördült. Túl sok. És túl sok világ pusztult el, a gyűlöletvezérelt percemberkék, a lealjasult senkik keze nyomán. És tudjuk: Egy világ elpusztítása is több, mint amennyi elfogadható.
Megírtad már megint ezeknek sorsoknak az apoteózisát. Köszönöm.
Köszönöm, hogy elviselted ezt a fájdalmat, hogy megmutattad nekem. Bárcsak az ostobák is megértenék, az új hadakba szerveződő mocskosok! Üdv: Hajcihő
2007-08-23 21:07:03
Kedves fefo!
Ahogy lépésről lépésre és versről versre írtad a ciklust, egyre újabb érzelmi katarzisokat adtál nekünk olvasónak, amitől most könnyes a szemem, elszorul a torkom. És fájnak a szavak. Nem tud nem eszembe jutni Radnóti Miklós és menet, oda, ami nem megérkezés. Hiába voltak a hitek álmok, remények, őrangyalok, nem védhet meg senkit senki, amikor az ember-állatok, hittel hiszik, hogy amit tesznek helyes, kívánatos.S természetes, hogy az árokpart a másikuk sírja lehet.
Gratulálok, és csodálom a lelkierőt és a lelked, ami verssé formálta a kimondhatatlant is.
Üdv:Aysa