Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Jajjjmi..
Alkotások száma: 332
Regisztrált: 2007-05-17
Belépett: 2009-04-08
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Gyermekrovat (Mesék) (11)
-Novellák (10)
-Egyéb prózai alkotások (38)
-Gyermekrovat (Versek) (5)
-Versek (264)
-Társalgó (1)
Képgaléria
-Fotók (1)
-Humor (1)
Feltöltve: 2008-03-31 17:48:45
Megtekintve: 2143
Az Ildikó...
Még emlékszem, arra a szürke, téli délutánra, amikor a szomszédasszonyom a kert felől jött. Hazafelé igyekezett az anyósától, aki a mögöttük lévő telken lakott. Naponta átjártak egymáshoz, pláne akkoriban, mert a sógornője, súlyos beteg volt. Már hónapok óta kórházból ki- és bevitték. Kezdetben nem tudták mi a baj, ettől aztán nem igazán vette komolyan sem a család, sem a beteg maga, hogy baja van. Ideg alapon. Mondták. Igen már akkor is sok tünetet a stressz és az ideg rovására írtak…

De, mint később kiderült, nagyobb a gond, mint hitték. Vastagbélgyulladás. Mégse rák….Minden rosszban, van valami jó, felfoghatjuk így is. Ám, valamilyen oknál fogva, az Ildikó (mert így hívták) makacsul ellenállt a kezeléseknek. Rapszodikus módon hol bevette a gyógyszereit, hol nem. A diétát meg egyáltalán nem vette komolyan….Valahogy nem gondolta, hogy egy hasábkrumplidarab – mert ez volt a kedvenc étele, meg a rántotthús – kilyukaszthatja a bélfalat….
- Micsoda hülyeség – mondta édesanyjának, aki a natúr rizst ugyan elétette az asztalra, de Ildikó addig nem evett, amíg a sült krumpli el nem készült. Akkoriban még én is hittem a különböző sejtregeneráló – roboráló csodaszerekben, és ettem szorgalmasan a méregdrága, vaníliaízű herbalife port, ami a belek tisztulását és az emésztést volt hivatott rendben tartani.
Amikor a szomszédom elmondta, hogy Ildikó nem hajlandó diétásan étkezni, fájó szívvel ugyan, de lelkem megnyugtatására, mert valahogy mégiscsak segíteni akartam – átküldtem neki az egész doboz vaníliásporomat. Abban a boldog tudatban éltem vagy 2 hónapig, hogy az majd segít rajta.

Aztán eljött, az a szürke, borongós januári nap…..Már a nappali ablakából láttam, az iszonyú fájdalmat ahogy jött, lehajtott fejjel a szomszédnőm…. A testtartása kiáltotta előre…de azért kimentem a teraszra és mikor a kerítéshez ért, megkérdeztem.
- Mi történt? Elsőre nem is hallotta, pedig még a szél sem fújt, semmi zaj nem volt. Olyan csend volt, amilyet még nem hallottam. Ez már az Ő csendje volt, azonnal tudtam…Aztán másodszorra rám nézett, összehúzta magán a fekete kabátot és szinte kiszakadt belőle a megrökönyödés, ahogy kiáltotta:
- Meghalt!
- Az Ildikó meghalt! – mondta még egyszer, s mintha saját szavait sem értette volna, megállás nélkül, mint akinek hatalmas batyu van a hátán, továbbment.
Hihetetlenül üresen kongtak a szavai. Kétszer is átgondoltam, amit hallottam. Hát hiába a herbalife? Hiába a gyógyszerek? Hiába minden? De hát, ez nem is halálos betegség – mondták az orvosok. Akkor miért???! Krisztusi korban fejezte be életét, egy csodálatos vöröshajú kislányt hagyva maga után, aki sosem szólíthatta őt anyunak, mert Ildikó volt a neve. Ő akarta így. Az emberek a nevükön szólítják egymást mondta a lányának. A temetés után, ha valaki megkérdezte, a kislány mégis azt mondta: Meghalt az anyukám…

Talán nem haragszik rá onnan fentről az Ildikó.. Még ma is látom a buszmegállóban állni, ahogy a szél fújja derékig érő ébenfekete haját, és fehér nyári ruhájában a férfiak vágyakozva nézik karcsú, magas alakját…. Valahogy érezni lehetett, hogy Ő nem erre a világra született, csak átutazóként pihent meg kicsit, s mikor eljött az idő, továbbment….

Édesanyját, a lelkiismeret furdalás vitte el a temetés után két évvel, szinte ugyanazon a napon, mint a lányát. Nem tudta megbocsátani magának az a sültkrumplit, a rizs helyett…..
Emlékezve egy csodás szépségű, karcsú asszonyra, aki csak átutazó volt itt...
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!