Kagylóméhed csillogó gyöngye
Megszületett, rég várt örömödre
Picinyke jövevény, boldogság könnye.
A remény apró kis küldötte.

Maroknyi élet boldogít téged
Mert már ezerszer látni vélted.
Testedben hordtad, becézted
S most félted a reményed.

Benne látod, megvalósult álmod,
Hiszed, ő majd bátor és erős lesz.
Megfakult életedbe színeket, Ő fest.
De meddig? Hitted, utolsó percig.

Aztán megtörténik. Borul minden.
A gyöngy csillogása opálosra vált.
Szemedben a könnycsepp ragyog már.
Az örömé, hogy nem csalt a remény,

Őrzi a kisdedet.
Vigyázza életét, határokat szabva.
Engedi játszani, s a kósza gondolatra
Bólint.Új ecsetet kap festeni,

S megannyi, ragyogó színt.
Nem hiába vártad e csillogó gyöngyöt
Ki kagylóméhedben szépen fejlődött.
Hibátlanul hoztad őt világra.

Hogy karc érte köpenyét, nem az ő hibája.
Varázsporos csókkal lehelted,
Hogy lehessen, tündöklő ékszered..
Egy pici kis karcolás, alig-alig látszik:

Nem látod a gyöngyön, mi az, mi hibázik.
Büszkén viseled a gyöngysort nyakadba.
Köztük ezt az egyet, mi legdrágább darabja.
Ő az a jövevény, a bíztató remény,

Kit kagylóméhedből szökni engedtél.
A csillogó gyöngyszem fényesen ragyog,
Boldogság, hogy az édesanyja vagyok..