Az ember, látszólag ok nélkül,
Néha felpörög, mint a kerék,
Ha gázt adok, és tekerek rajta még.
Fut, rohan, lebeg, csacsog
Idegenekkel társalog,
Mosolyog az utcaseprőre,
Pedig az csak munkát kap tőle.
Lyukaszt a villamoson jegyet,
Uram bocsá' átadja a helyet!
Udvarias a közértben,
Nem háborodik fel a szalámivégen.
Átkíséri a zebrán a vakot,
S két százas, mit a koldus kalapjába dob.
Szó nélkül áll a postán sorba,
s nem dühös, ha épp előtte zár be,
a kisasszony ebédre .
Nem késik el sehonnan, mindent elintéz nyomban.
Kalapot emel,
ha a zebra közepén állva,
az autós,
először őt engedi el!
Miért történik mindez valakivel?
Mert ember, emberként mást,
Csak ritkán kezel.
Ideje hát észrevenni,
hogy a melletted álló sem, egy senki.
Legyünk emberek! Emberek!
Így lesz jó, higgyetek!