Szivárvány fényben csillan a szárnyán,
Éppen csak egy csepp csupán.
Pont, hogy látszik, ha megázik!
A megtört fény, gyémántként csillog
reptében elém.

Szél karja repíti odébb,
Libben egy virágra pihenni.
Szárítkozni a napon még,
Hogy nedves fátyolszárnya,
Vitorlaként feszülve felrepítse,
s fényhálóra ülve ringatóddzon.

Mint aratás előtt a búza,
ha bólogat szellőtáncra, s aranyként
hullámzik a tábla.
Szárad már a szárnya, zizegve próbálja
Felhő kacsint,
Levegő lánya tolja kezét alája,
s elreppen a virágról
a csinos kis bogárka.