- Migel! – Kiáltok fel kedvenc társamnak, tetetett dühvel – Megmondtam, hogy ne hozd ide a kurváidat!
- Nem drágám, - mosolyog rám mézédesen - nem ezt mondtad. Emlékezetem szerint úgy fogalmaztál, nem igazán fogsz örülni, ha a hölgyek ismét meglátogatnak előzetes bejelentés és engedély nélkül. Meg valami olyasmit is hozzátettél, hogy ebben az esetben a gyönyörű fogsorod a nyakamba fog mélyedni.
- Rémlik valami – hát nem csodás, ha jogosan veszed el, amit szeretnél.
- De igazság szerint miattad hívtam őket.
- Miattam? – ez felettébb meglepő.
- Gondolom, verseny előtt nem árt egy kis frissítő – nem elég, hogy figyelmen kívül hagyja a kívánságom, még mellette bájosan a szemembe hazudik – Igaz Edward?
- Természetesen uram.
- Látod? – közben megpróbálta felém terelni az egyik ledér lánykát.
- Hát persze. Hogy a francba lehetne másképp? – kérdem kissé gúnyosan, sose szoktam verseny előtt étkezni. A legyőzött férfiak dühe olyan édes tud lenni, persze utána úgy akarnak kompenzálni, hogy megpróbálnak elcsábítani, és engem nem kell kísértésbe vinni, oda találok magam is.
Még emlékszem a férfire, aki karjai közt elvesztettem az ártatlanságom. Fiatal volt, szőke, cinkos mosolyú, a szeme igéző kék, a bőre napbarnított. Amikor végig simított az arcomon édes bizsergést éreztem, a tapintása annyival másabb volt, mint az én osztályom bélieknek, neki nem volt érdes a keze a munkától.
Ígéretei csábítottak, bár lelkem mélyén éreztem, sose fogja őket betartani. Nem hittem az eszemnek és odaadtam magam neki magam. Soha nem bántam meg azt a pillanatot, még ma is egy kicsit elszomorodom, hogy ezt nem érezhetem többet.
Egy hónap múlva megházasodott, az apja nem hagyhatta, hogy egy névtelen senki legyen a fia felesége, de szerintem ezt ő se akarta. Így hát magamra hagyott terhesen.
Rosszkor, rossz időben. A családomat a gazdasági világválság romba döntötte, az apám kétségbe esett, nem látott ki utat. Ezért egy végzetes lépésre szánta el magát, nem akarta megvárni a lassú éhhalált.
Bezárta a házat. Még ma is hallom a húgaim sikoltozását, látom őket, ahogy kitört nyakkal lógnak a mestergerendán. Érzem azt a fájdalmat, ami akkor kerített hatalmába, amikor rájöttem, a gyermekem nem születhet meg. Meghal, még mielőtt élhetne.
Nem kellemes megfulladni, még akkor se, ha látod, hogy az, aki elvette az életed saját magával is végzett. A légszomj lassan öl, kegyetlen.
Óvatosan a nyakamhoz teszem a kezem, a sálat érintem meg, ez szokásos része az öltözékemnek, nyolcvan év alatt hozzá lehet szokni. Azóta kész gyűjteményem van belőlük, különböző évből, anyagból, eltérő mintával.
Az atyám szerint így is tökéletes a kinézetem. Magas, karcsú testalkat, fekete göndör haj, boszorkányos, igéző szemek, angyalian szabályos arc. Márvány színű bőröm csábító, a férfiemberek akkor se menekülnek, mikor megérintik a haláltól fagyos testem. Pedig az ösztöneik megsúgják nekik a veszélyt, figyelmeztetik őket, hogy e dús keblek nem emelkednek, nem süllyednek.
De a nyakamon ott, azaz árulkodó lila csík, egy apró, elrejthető szépséghiba, mit a halál hagyott emlékeztetőül, hogy ne feledjem, én már az ő jegyese vagyok. Hiába szökök előle, a szertartás már megvolt, előbb-utóbb sor kerül a nászéjszakára is.
Gyűlölöm az összes férfit, főleg őt gyűlöltem, mert magamra hagyott, mert még egy szomorú sóhaj se hagyta el a száját mikor halálomról értesült. Megmenthetett volna, ha csak egy pillanatig másra is gondol nem csak saját magára, megmenthette volna a gyermekem.
Most már sajnálja, jól tudom, megbánta, amit tett, ó de még menyire. Hogy kívánta utolsó perceiben bárcsak másképp tett volna. Láttam a rémült szemét, akikor az unokája bemutatta neki a menyasszonyát. Először káprázatnak vélt, úgy gondolta az öregség szenilitása az oka a hasonlóságnak. Hatvan elmúlt már akkor, felesége meghalt, gyermekei rég felnőttek. Senki nem hiányolta a beteg nagyapót, megsiratták, eltemették, és elfeledték. Senki se tudta mit érzett utolsó perceiben, csak én, aki megosztottam vele.
Amikor az éj közepén megjelentem a szobája ablakán még aludt, ráültem az ágyra és a fülébe dúdoltam egy régi szerelmes dalt, mit többször is elénekelt régen nekem. Felriadt a fagyos érintésemre, majdnem szívrohamot kapott, mikor rájött tényleg az vagyok, akinek vélét. De még őt pusztította a kor, addig én megdermedtem a halálban.
- Megöltél – súgtam felé bársonyosan.
- Ki vagy te? – hangja megcsuklott a rémülettől, bár tudta a választ, nem mert szembenézni vele.
- Ugyan Roland már el is felejtettél, pedig azt ígérted örökké szeretni fogsz.
- Angela… Te meghaltál… Hogy lehet?
- Meghaltam – lassan letekertem a sálam a nyakamról, bizonyítván az állításom – A kapzsiságod, és az érzéketlenséged taszította apámat a tébolyba. Ha segítettél volna most én is öreg mamaként kötögethetnék. – hangom mindvégig nyugodt volt mintha egy történetet mesélnék. – De te sajnáltál minden pénzt egy paraszt gyermekére, a gyermekedre.
- Én… én nagyon sajnálom… Én nem tudhattam…
- Már nem számít, már nem, de ha akarod, elmesélek neked egy bájos történeket. Szeretnéd?
Lassan nyelt egyet, érezte nem maradt már sok ideje, igyekezett nyújtani a percet így bólintott. Láttam a fájdalmat az arcán mikor megtudta a terveimet. Látta a vagyontalan összetört szívű leszármazottját, amit ép a tengerbe készül ugrani. Átélte a fia fájdalmát, ahogy szétesik a családja. És ő nem tehetett ellene semmit, nem figyelmeztethette őket, az ifjúi vére pusztulásba taszította szeretteit.
Ezek voltak az utolsó gondolatai, és én elégedetten, gazdagon elhagytam Amerikát.
Európa lett az otthonom, főleg Anglia, London ahol mindig pezseg az élet, ahol az újdonság kihelyezés mindig megmarad. Így van mit felfedezzek.
A világ most felgyorsult tempót él hát így teszek én is, motor, száguldás, őrült éjszakák.
Migel lemaradt valahol a 30’as években, ő csak nevet a hóbortjaimon, de beleszólni nem szól. Örüljön, hogy befogadtam.
Több mint egy éve találkozunk és egy közös bűn hozzá láncol, ha akarnám, se tudnám e köteléket elszakítani. Nem is akarom, de egyszer-kétszer meg kell leckéztetni. A szavakat nem üres fecsegésként mondtam. Itt az én szabályaim szerint játszunk.
Sose étkezem verseny előtt, de ma talán tehetek egy kivételt.