Azt hiszem kővé váltam.
Megdermedtem, de megpróbáltam.
Üres fejem, üres a szívem is,
Te tetted ezt velem, te hazug! Te hamis!
Szenvedek, nem titkolom már.
S jól esne egy pohár
Ital.

Varázsigét mormolok, testem görcsbe rándul.
Tekintetem fátyolos, agyam egyre kábul.
Játszottunk, de szívem volt a tét.
S te vittél mindent, az összes nyereményt.
Ilyen a Világ, ilyen az életed
Pomádé, revü, hazugság minden veled.

Nem csaptál be, most sem, ahogy még soha.
Ezt gondolod elhiszem – te ostoba!
Hazug lelkeden átlátok,
Nem vágy vagy nekem, bosszúság, csak átok.
A háromszor három hatalma átkoz:
Távozz! Távozz! Távozz!

Mikor már leírom, tudom, hogy vége.
Hát hagyj békén végre!