Szívem vére festi pirosra a körmöm,
Vágyak nélkül, félig halva utolszor hörgöm:
Nem értem. . .
Miért kellett ma megint álmot ölnöd?
Jámbor szívem újra darabokra törnöd.

Miért kell minden nap hazugságtól félnem?
Csalódottan, összetörve - életem leéltem.
Nem értem. . .
Arcom sápadt, hajam ritkás, pupillám tágult,
Ilyen itt az élet? Vagy én vagyok kábult?

Utoljára gyónnom kell, int a pap: mehet!
Itt az ostya, itt a bor s az utolsó kenet.
Nem értem. . .
Meghaltam már? Nem tudom. Vagy ez még az élet?
Előttem állsz, mosolyogva s forró csókom kéred.

Megtörtént ez? Álmodom? Vagy itt állsz újra?
Kétely, vád s gyanú sebzett szívem fúrja.
Nem értem. . .
A csalódás, s a bánat elfeledhetetlen?
S a Nagykönyvben megírt sors kikerülhetetlen?

Lehetsz Isten, lehetsz ördög. . . magad ura sem vagy.
Lehet tél vagy forró nyár, ha hideg szíved, megfagy.
Nem értem. . .
Miért kellett ma megint álmot ölnöd,
Alig verő szívem darabokra törnöd.