Nézd, már előjött az alkony
S a fényre mordul, egy felhőbokor mögül
Szeme villámokat szór a napra,
Az, riadtan húzódik vissza
Remegő aranyfényét hátrahagyva,
Téged látlak felsejleni az aranyló habokban.

Amott még izzik a vörös-levelű tölgy bíbor levele,
Hintázik a szélben, mintha rózsaszirom lenne.
Rá cseppenő eső lemossa a porát,
Sársírverembe temeti a múló színorgiát.
Már csak a Te virágod üti át hívogatón a ködöt,
Hozzád szállok az éjjel, smaragdcsillagok között.