Érzem én,
Mikor só-szagú könnyed sodorja hozzám a szél
És kitárt mellkasoddal lépsz felém.
Érzem én,
Mikor eláraszt erekkel átszőtt vergődő vérző-szíved,
És kamrádon-pitvarodon átcsorog belém a félelem.
Érzem én,
Mikor a tenger hullámtarajos-zöldjét hozza el szemed,
Ez csak örökkön élő vágyad szelíd színe lehet.
Érzem én,
Mikor átölel szorosan két pihe könnyű, illatos karod,
És ujjaid hegyébe tolul a vibráló izgalom, a vágyam akarod.
Érzem én,
Mikor pihegő ajkad csókot követelve hajol felém,
Izzik ez az öröknek tűnő szenvedély.
Érzem én,
Majd egyszer elfogynak a hidak, az utak, a napok,
És bomló virágként a mélybe zuhanok.
Érzem én,
Nem most, még nem most kellene sírnod,
Majd akkor, mikor a gyertya fényénél, emlékirataidat írod.