Az éj leszálltával minden elsötétül,
De a gonosz lények hangja felélénkül.
Néma sikolyok hagyják el ajkukat,
S próbálják védeni mindazt, mi megmaradt.

Lassan eljő a hajnal, a sötét vége,
S eltűnnek végre a gonosz teremtmények.
Megkísértenek végre az angyalok is,
Akik elhozzák az életbe a Fényt is.

De Fény és Sötétség kiegészíti egymást,
És egyik se tűri a másik hiányát.
Oh a Fény, mely simogatja a bőrömet,
Nem űzi el, csak elrejti a Sötétséget.

Örökölt vérem űzött vaddá tesz engem,
S hajt, egyre csak hajt engem a Sötétségbe.
Nincs kiút, menekülni képtelenség,
Rabul ejt, börtönbe zár az örök Sötétség.

De hosszú még az út, s egyszer felragyog a Nap,
Fényességet hoz, és lágyan megcirógat.
Hálát adok Istennek a jobb időkért,
S könyörgök neki, tartson ez örökké.