Hogy ki vagy Te s mit jelentesz nekem,
Tán nem is tudod, de nem tudom én sem.
Csak azt tudom, hogy mindig szeretni foglak,
s ha sötét van és félsz, én a mélyből is kihozlak.
Ó úrnő, nem mondom ki szép neved,
Hideg a szívem, kietlen és beteg,
Te mégis felizzítod másféle ragyogásra,
Beburkolod őt hófehér palástba,
s kék madár kel ki könnyen, szárnyalón,
Majd Nappá válik léte örökké ragyogón.

Furcsa ez így, tudom. Én szeretlek, Te hallgatsz,
elcserélt gyermek, a tél vagy te vagy tavasz?
A tél a halállal, a jégtől roppanó ággal,
vagy tavasz fénnyel s ezernyi virággal?
Nem tudom...De amit érzek, múlhatatlan
S tán nem tudod meg soha, hogy szeretlek csendben, halkan,
Kinevethetsz és gúnyolhatsz, én nem haragszom rád soha,
Kínzó magányomban Te vagy az éj csillagsugara,
Mert régtől tudom, ki lakik enned: a dicső Fénykirály,
S a lélek a lélekkel egyszer majd egymásra talál