1.
Bennem a Hold bús álmokat hord
Oly sötéten hullnak reám.
Látom a fényt tenger vizén
Immár sosem lesz enyém talán.
Talán egy álom, melyből nincs ébredés
Amely megfojt egy gyötrő éjszakán.

Lehettem volna világ bolondja,
Obeliszk a város piacán
Lehettem volna s mégse lettem
Inkább az álom lett hazám.
Talán fel kellett volna nőnöm
Akkor lett volna gyógyír talán.

2.
Búcsúzom a vágytól s édeni tájtól
Mert nincs már ki mellettem állna
Most lehull a bánat, korma a vágynak
Lebben elmúlt szerelmek árnya.
S a holt kedves hív magához halkan
Enyém lesz szívének virága, álma.

S hogy hol van ő, ki az égbe nő
Kit már nem látnak földi szemek
Nem tudja más, csak ködös varázs,
Mit elhoznak hosszú éjjelek.
Elmúlok csendben, s hogy őt keressem
Erre intenek a csillagos jelek.

S gyermek leszek, megszületek
Újra az álomi tájban,
Ha meglelem Őt, az égbe törőt,
Kit már nem találok itt e világban,
A fénytelen komor éjszakában
Két csillag ragyog fel az édeni tájban.