Mert a világ ilyen,fekete és fehér,
hiába teszel,tetted semmit nem ér.
az utolsó napjaid árnyéka várja,
hogy a te érzéseid dominálja.

Hogy fájdalmad növelje szüntelenül,
te meg futosgálsz egyhelybe eszetlenül.
Egy elhagyatott erdőféleségben járkálsz búsan,
a fák színei kimerülnek fekete és fehér túsban.

Levagyunk mi rugva szánalomból a földbe ,a porba
ahol minden nap több ezer ember lelkünk eltapossa.