Piros az égbolt,fúj a szél,
mindenki mindennap búsan kél.
Ki szeretne és akarna tenni,
magától sose tudja elintézni.

Ha segitséged is van ebbe a szarban,
rájössz,hogy te maradsz mindig is abban.
Nincs remény és nincsenek álmok,
csak a homájt és az illuziót látok.

Aki bedöl a homálynak és annak él,
az sablon lesz és örökké fél.
Hogy mitől? Saját magától,
hisz nem lát a homálytól...

Kitalált érzéseket "érez",
mikor épp saját magával végez.
Sokan vaknak születtnek és semmit nem láttnak,
Csak önmagát emésztve a halálra várnak.

Sokan rájátszanak erre a ködre,
és saját magát überelve emeli magát köbre.
Van aki még ebben is tévhitre talál,
és azthiszi,hogy ő maga a halál.

Van aki nagyot szeretne alkotni,
de miért kell ilyen értéktelen dolgot tenni?
Saját magad illuziójába csinálod a művedet,
és nem fogod fel,hogy ezt te csak beképzelted!

Hogy miért? Nem ez a homály a létezés amibe élünk,
ki nem lát átrajta olyannal sose beszélünk.
hogy miért nem? mert nem létezik olyan,
mert mindenki a homályból homályba...ez a körfolyam.