Ó, ti múzsa kegyeltjei,
Kiknek ereiben tinta
Folyik vöröslő vér helyett
S nem kell várnotok sosem
Az ihletett perceket, mert
Bennetek él a költemény,
Ó, kérlek titeket, remény
Nélkül engem ne hagyjatok,
S adjatok nekem is egy kis
Helyet dicső mellettetek!
Bárhol elférek! Ígérem,
Csöndben leszek, nem zavarom
Köreitek, csak ellesem
A titkot, hogyan is lopja
Csókját a múzsa koszorús
Gyönyörű homlokotokra.
Nem vágyom a Parnasszusra,
Hisz, odajut úgyis, kinek
Az a jussa, de köztetek
Lenni, istenuccse’ mondom,
Öröm! S ha versem körmölöm,
Testvérként gondolok rátok.
De cserébe olykor-olykor
Engem is megcsókolhatna
Kényes-rátarti múzsátok.

2005. május 5.