Súlyos felhőkből szakadt le a hó,
s ébredező szavaim óvón belepte.
Gondolat született, versnek való -
most éjszemű varjak köröznek felette.

Csattog a csőrük, szemükben éhség,
kíméletlenül zuhant szívükre a tél.
Kopasz ágak közt prédára lesnek,
a hófehér, konok csend ínséget ígér.

Gyertek csak, gyertek, gyilkos madarak,
magamból szakítok, hogyha enni kértek.
Elfordulok, míg véremből isztok,
csak hagyjátok élni lelkemben a verset!


2005. december 27.