aranyló nyárba álmodja magát
a házfalakra dermedt novemberi nap
a rosszkedvű szél szitkozódva száguld
dühében ártatlan felhőkbe harap

mezítelen faágak mint görcsbe rándult ujjak
görbülnek sírva a fagykék magasba
szakadt háztetőkön cserepek reszketnek
kiszolgáltatottan sorsukra maradva

s ahogy átszeli a várost a vihar
felszegett fejjel jár nyomában a tél
konok pillantása dermesztő éjszakák
fagymarta reggelek csendjéről mesél

most még révülten zakatol a város
a szél süvít hozzá - monoton moraj -
csonttá fagyott dallamként megreked a
kócos kereszteződésekben a zaj


2004. november 24.