Volt úgy, hogy a csendben,
Elolvadtak a gyertyák.
A feketeség ajándékai,
Megérkeztek a színtelenséggel.

A harangok oly távolinak tűntek,
A harangok egyre messzebbről sírtak.

Az erdő fái közé temették a hangokat,
Az avarba süllyedt ágak lelkeit.
A bokrokon nem fújt át a szél,
A levelek holtan csüngtek a föld felett.

A harangok oly távolinak tűntek,
A harangok egyre messzebbről sírtak.

Mikor virradni kezdett, csend lett,
Semmi sem mozdult odakint.
Mert ott voltunk már kedvesemmel,
Hol csak a holtak értik szavaink...

A harangok egyre messzebbről sírtak...