Szavaid vért fakaszottak a földből,
Mikor a nappalba törölted könnyeid.
Szemeid szépsége után az éji álom,
Mint a megsemmisülés...

Hozd magaddal az árvák hangjait,
Jöjj el hozzám az éjszaka.
Mutasd meg mit ér a lét,
A sötét kéj fojtó nász illata.

Merüljünk alá a föld hangjaiba,
Érezzük együtt a dohos hantokat.
Ajkainkon egymásé lesz majd,
A lüktető lakoma...

Oly messzinek ígérkezik az óra,
Mikor végleg megkapjuk szavaink,
Hol mindenki tudni fogja azt,
Árvák voltunk odakint...

Hangod selymes tenyerében alszom el,
És nem jő az óra,
Megannyi megannyi szempár figyel,
Arra az utolsó szóra...