Több vagy ma mint évek múlva valóra váló hitekedés.
De még is kevesebbet érsz a létnél.
Te asszony vagy, a férfi koronája.
Egy megalkotott termékeny reménykedés.

De a halottnak mit ér a meleg kebel?
Nem kell, csak gyermeknek mit szájához emel.
Csak az életet szívja az belőled el.
Élettelenül.

Ismét halovány rozsdafolt vájt csorbát,
Az ágra szállt halál mesterkélt fegyverére.
Menekítve ezzel a lelkeket.
A halhatatlanság még sincs közel.

Pedig azt hirdetik a kor hitszegői.
Hogy a talányok mögött megbúvik az ábránd.
Mert mindenkiben hitetlenül vet lábat a fagy.
És félelem formájában taszítja rabigába.

Ne higgy a valótlan ígéretekben.
Törj magadnak utat a világ kenyeréhez.
Hogy éhező ajkaidon ne serkenjen véred.
Miként az első falatot nyelvedhez emeled.

Hagyd a halált ma, feledd bánatod.
Ne taszítson fiatalságod kényszerszorongásba.
A kor betegsége ne ártson valódnak.
Higgy abban, hogy a fátylak megcsalják hitedet.

Ha isten lennék, naponta innám a lelkeket.
De az nem vagyok.
Viszont ha szomjazol életed fonalának rojtos végére.
Tedd gyorsan elém kéjvágyad kosarát.
És mutasd, amit nekem hoztál.
S eljátszom az istent.

Ma nem vágott csorbát semmi.
A halál mesterkélt fegyverére.
Egy percre én lehettem az isten.
Mely percért az életed adtad.