Szüntelen! Látod a világtalan test zavart fájdalmát?
Az égtelen tettek járványként hatolnak át a húson,
Éjszakákon át, érzelem nélkül gyújtani meg a fényt,
A hajnal fényét, mi megbocsátást hoz a remegésbe.

Megnyugvás a nagy viharok után, mi semmit sem rejteget,
Nem fogy el soha a szó, nem számlálja a tetteket,
Sírni, csak sírni, halk zamata az eső íz lángjaként,
Örökké rohanni, az el nem ért vágyakért.

Mit látsz ma? Azt, amit vártál sok évvel ezelőtt?
Vagy elfeledve mindent, csilingelést, az énekeket,
A hangokat, a vágy suttogó szavait?
Feledd el mindezt, ha így is van, mert felébresztelek.

Világtalanságod, az álmokban rejlő tettek mezeje,
Ébrenléted nem más, mint a feledés ideje.
Ha újra alhatsz, és álmodni merészelsz,
Tested újra reszketni fog.