Tépett szárnyai, angyali lepelként hullottak alá, a szakadék lélek üregébe,
A hegy gyomra fortyogó ajkakkal szívta magába, a vágy ajándékát,
Mi csak a lebegést érezhettük fölötte, bámulva a testeket,
Egymás után szóltak, gyertek hát közelebb, s mi mentünk.

Tégy amit kell most, de ne tétovázz,
A gyilkos öl, az áldozat vért aláz,
Kapkodón hajol, remeg, majd megnyugszik végleg,
Ez is csak egy tett, a féreg.

Láz gyönyör, tiltott agónia, rés az emlék oldalán,
Feledésnek indult foszlott bús magány,
Üveg körmei voltak, a könnyei foltokban a föld alatt,
Eltemetve, tán elfeledve, többé meg nem keresve,
Üdvözöllek köztünk Test, Vér.

Halld hangunk, szólítsd, ejtsd, szeresd,
Isten hozott benned, a tested mély legsötétjében,
Csak ketten vagyunk itt most, a többiek alszanak,
Kérlek, aludj te is, mert ébredni látszik a gonosz,
És álmodnak hamar vége szakad.

De ha álmodsz vajon hova jutsz?
Tudod e hát, merre visz majd utad?
Jöjj velem, megmutatom.