Bársonyosan simuló gödör,
Melyben halódik a holt.
Fekete bíbor fellegek között,
Hagyta el ő a hont.

Maga után hagyta azt,
Min a hátra hagyottak zokognak,
Nem lelve soha már vigaszt,
Nem dobban már szíve a halottnak.

Hirtelen jött be hozzánk az éj,
Nem is kopogtatott.
Ágyban fekve lelte őt,
Kire rámutatott.

A hold elfordult,
A napot hiába vártuk reggel,
Mi megtörtént akkor,
Nem mesélték már el.

Bársonyosan simuló gödör,
Benne éled álmodat.
Az idő peregve halad tova.
Végül elfeledtet a kábulat.