Ó az erdők nesztelen csendjében,
Hol nem mozdul semmi se már.
A hold alatt bujdosom el,
Mert haza már senki se vár.

Létem egy papír,
A kezdetlen fejezet.
Hol az első könny alkotja majd,
A szavak maradványait.

Egy roskatag kifakadt szomj az,
Hogy itt maradtam egyedül.
Mond, mit hoz nekem az eljövendő?
Mikor értem meg a zsoltárok sorait?

Tettek között oltalmazol,
A merészségért büntetés jár.
Mérges szavakért fáklyaként borítja,
Testem a kénköves pokol!

Halotti oltalom, azt ígérted!
Véres kezeiddel elhitetted,
Érkezik valaki a messzi világból,
Ki megmutatja az igazságokat.

Hol halt meg a hang?
Halotti beszédből törött mondatok.
Hol teremtett erőt a hit?
Mesébe illettek a szárnyalások.

Várunk, de nem jössz,
Nincs vigasz sehol.
Az idő egyre pereg,
Hol az embered majd...

Felégeti a világodat...