Gabriel, semmivel sem vagyok jobb ember, mint bérki MÁS. Nem nehéz nekem kritikusnak lennem a világgal és elítélni, az is ezt teszi velem, de éppenúgy féreg vagyok rajta, ahogy mindneki. Én a médiát nem azért íztélem el, mert ezeket adja az embereknek, hanem mert CSAK ezt vagy HASONLÓAKAT ad, s mert az emberek nem azért nézik őket, mert tudják, baromságok, és bekapcsolódom 1 órára, hanem mert barmok, akik komolyan veszik a képcsőbe rejtett hazugságokat... ennyi.

Hmmm, gondolkodtam. Nem magamról írok itt, mert mindenkiről szó van itt. Úgy gondolom a tudás paradox függvénye jött el azzal, hogy vannak dolgok amik így működnek.
Mire gondolok?
Régi mondás és igaz, hogy tanulj, mert az az egyetlen amit nem veszíthetsz el, és nem is vehetik el tőled. Ez a tudás... De úgy érzem a tudatlan emberek boldogabbak. Hogy miért? Mert nekik elég a valóságshow, elég a barátközt, stb fasszág. Addig sem foglalkoznak az élet bajaival, amíg Mónika osztja azt észt, addig nincs villanyszámla, meg közösköltség...stb.
Ha a történelmet veszem alapul, akkor azt kell hogy mondjam, az okos emberek többnyire boldogtalanul haltak meg. Mert túl sokat is tudtak.
Gondoljatok bele, ha nem tudod hogy megcsal a barátnőd/barátod, addig nem is fáj ez neked, De amilyáncs megszerezted az az információt, ami az adott esetben egy tudás referenciája, abban a pillanatban fáj az. Magyarul, amit nem tudsz az nem fáj!
Talán innen van a kritikus és kultikus 3 majom figura (nem látok, nem hallok, nem beszélek). Nem azt mondom, hogy ne olvassunk, mert aki már valamit tud, azt nehezebben felejti el, és többnyire maradandó, akár az írás vagy az olvasás kontextusai. Én mégsem bírok leülni és nézni a TV-ét, mert tudom manipúlálnak, és felba**om magam a reklámokon és hazugnak tartom a Hiradót. Minden felidegesít, mert érzem, és tudom, azért használnak bizonyos szavakat, mert az jól is hangzik, meg a mucsajfalvai vadparaszt nem is ismeri... magyarul, beszélnek hozzád a nyelveden (többnyire), de te nem érted full meg azt, csak tudod - BIZTOS, igazuk van!... Durva, hogy a fejlődés szabta gátak rég át szakadtak, és ma ha igazán boldogan akarsz élni, akkor max a Harry Pt meg a Gyűrűk Úrát olvasod el, az most úgyis a jelenlegi populár kultúra alapjait jelentik kortársként. Ehez még vegyük hozzá mondjuk a Sorstalanságot Kertésztől (nem megyek bele, hogy én anno 5 éve olvastam már, igaz akkor még nem volt ilyesmi díjjal ellátva, csak egy lerúgott könyv volt a könyvtárban, abba se megyek bele, mennyire politikai helyzet szülte azt, hogy az a könyv pont akkor lett sikeres), s már tudunk is beszélgetni az irodalomról, s még butának se hisznek...

Gabriel, azért menekül mindenki a fájdalom ellen, mert ha valami fáj - lássuk be - az nem jó. De ha nem ismernéd a fájdalom fogalmát, hiába lenne egy olyan hűtőd, amiből sosem fogyna ki a csoki fagyi. Hagynád a fenébe, nem ennéd, mert tudnád, nem történhet semmi baj. Nem örülnél tavasszal, hogy süt a nap - végre, mert nem lenne olyan, hogy nem süt. (Igaz - én a magam részéről jobb' kedvelem a sötétet, az éjszakát...) KOntraszt, megintcsak azt kell mondjam, hogy a kulcs a kontraszt.

Dehogy, nem haragszom. És örülök az egyetértésnek. Maradok tisztelettel: Pro7

Pro7 ne haragudj, hogy csak most néztem a fórumba a hozzászólásodat, és csak most tudok így reagálni rá, de azt hiszem TE tetted a pontot ennek a mondatnak (s egyben a fórumban lévő témának) is a végére. Tökéletesen egyetkell veled értenem!

Ha lehet, én még hozzáfűznék valamit: mindennek a kulcsa szerintem a kontraszt. Ha épldául felnevelnénk egy férfit egy olyan világban, ahol szigorúan csakronda nők lennének, egy idő után kiválasztaná a legkevésbé csúnya asszonyt. Egyébként mint minden, ez is relatív és szubjektív, ami nekem jó, lehet másnak maga a pokol. Különbözőséget keresve pedig a feketében nem logikus, mégis találnánk némi szürkét, amihez ragaszkodnánk, kis idő múlva az lenne a fehér. Fájdalom nélkül pedig megállna az élet, az ember természeténél fogva azért harcol, hogy jobb legyen, ne legyen fájdalom, ha nincs fájdalom, még mindig a fákon ugrálnánk. És nagyon unatkoznánk, mivel még bolha sincs, hogy idegesítsen minket. :) Azt hiszem ennyit szerettem volna hozzátenni.

Látom mindenki jól látja a fájdalom jelentőségét az életben. Azt hiszem elértem és ki is fejtettük mindazt amit szerettem volna kihozni ebből a témából. Mindenkinek köszönöm a hozzászólást.

Minden alkotás fájdalommal jár, különben ne alkotás, csak szórakozás. És ha nem lenne az életben rossz, nem tudnánk, a jó miért jó. És fordítva. Az anyának és a gyereknek is fáj a szülés. Mégis az élet legnagyobb misztériuma.

Üdv! Én személy szerint kissé önkínzó típus vagyok, így Proklos pártján állok. A fájdalom nélkül tespedés lenne a világ sorsa, mint ahogy az is sok helyen, vegyük csak példának a gazdag amerikai "archetípusát". A fájdalom ébren tart, és sokszor erőt is ad. Vagy ahogy már sokszor hallottuk, ami fáj, az él is. Na persze ebbe is bele lehet unni, ha nem elég változatos. Egy tuti: ha tőlem vennék el ezeket, csak egy üres héj maradnék, ami bambán vigyorog, és bólogat mindenre, és az értelmem utolsó szikrájával még pokolra küldeném azt a barmot, aki azt a rengeteg évet szemétre dobta ezzel!

Szerintem a fájdalom éppenúgy működik, mint maga az orgazmus, hiszen az is valójában tömény fájdalom, csak mi pozitívan éljük meg. Ezenkívül, minden egyes beavatás fájdalommal jár, ahogy a próbatétek is azok. Ha nem lenne fájdalom, akkor talán az örömöt is másképpen élnénk meg, nem olyan mélyen...

Nem, a mese nem lenne jobb, de mint minden mese, így ez is horror, csak esetleg ebben a kontextusból megközelítve pornógráf lenne vagy socreál... Tényleg Gabriel! Minden gyermek egy kisangyal. TE letörnéd a szárnyait?
Itt pl jól érezhető afájdalom és az esetleg öröm jelképe... de kiváncsi vagyok a válaszodra,és másére is! Mert menjen ez a fórum, írjunk, mert írni jó, mert az kell, az embereknek tuti nem, de magunknak? Magunknak igen, s hogy ezt mások megnézik-e és esetleg érdekli is őket, nos ez megint más kérdés, és itt a mezgye vonala a művész a művészkedő és az átlag ember között...

"A sors talán azt akarja, hogy sok nem megfelelő emberrel találkozz mielőtt megismered az igazit, hogy mikor ez megtörténik igazán hálás legyél érte." (Gabriel G. Márquez) -> ez is egyfajta megközelítés. Amiért nem kell annyit szenvednünk, talán nem is olyan fontos nekünk. De ami küzdelmes, azt életünk végéig megemlegetjük.

Az érem kétoldalú véleményem szerint, ha nincs fájdalom, akkor nincs öröm, ahogy fény nélkül nincs árnyék sem...