Ha nem jön az ihlet, nekiállok gitározni... kicsivel késöbb már azt veszem észre, rakom le a gitárt, mert ihletődésem van :D

Igen, Balibi! Lehet, hogy a következő mondatért meg fogtok rugdosni, köpdösni, és kővel is megdobáltok.
De: AZ ÉLET ELŐBBRE VALÓ, MINT A MŰVÉSZET!
Mindenki értse a magáéra! (Mármint a reá bízott életekre is!)

Amúgy meg elmesélem egy jópofa "válságomat". Izgatott egy téma. Kb. tudtam is, hogy mit akarok kihozni belőle. Próbáltam ilyen formában, próbáltam másmilyenben.
Majd máskor is.
Nem jött össze.
Basszus, nem szeretek szarozni semmivel, hagytam. Ő nem hagyott. Jól van, a fene egye meg, addig is leírom valahogy a témát, hogy ne felejtsem el az eddig meggondoltakat. (Buszon!) Gondolkodás nélkül csak lekapartam azt a néhány sort, ami már bennem volt. Összehajtottam a papírt, le kellett szállnom. Otthon elővettem, hogy olvashatóan leírjam. Írom, írom ... a végéig... Jesszusom! A vers megírta önmagát!!! A buszon.

Oda-vissza, azóta is a legjobb versem. Egy bötűt nem kellett változtatni rajta. Soha többé nem történt ilyesmi!
De akkor nagyot tanultam a "lazaságból"!

Ja, és a lényeg: F E L S Í R A Z É L E T :-)... s Te gyönyörködsz benne:-)

Én még soha nem szültem gyermeket, de mégis, a kihordáshoz és a vajúdáshoz hasonlítanám ezeket az időszakokat. Amikor úgy érzed, abszolút üres vagy, az az, amikor még nem is tudod, hogy benned van egy élet. Vagy ha tudod is, de még nem érzed. Nem tapinthatod meg, még nem rugdalódzik stb. Erre az időszakra jellemző, hogy hánysz és szédülsz. Mint ahogyan szenvedsz attól is, hogy nem tudsz alkotni, pedig jó lenne, jól esne. A sok hányást pedig úgy bírod ki, hogy tudod, odabent növekszik, gyarapodik a kicsi... Eljön a 3. hónap, remélhetőleg vége a hányásoknak, egyre nő a hasad, hízol, nehezen mozogsz, majd beindulnak a fájások. Ez az a pillanat, amikor kezedbe veszed a tollat(ecsetet, egeret:-)) Ha szerencséd van, 3-4 óra vajúdás után megszülöd a kis csemetét, de 10-12 órát is kínlódhatsz, sőt a végén lehet, hogy császárral jön csak ki(ez a legdrasztikusabb alkotói érzés)... Érti valaki?

Szia!

Akkor jöhetnek a képek! Üdv itthon!:)

Sziasztok!
Visszatértem Olaszországból. Nagggyon jó volt!!!:D
Rengeteg szép dolgot láttam, sok fotót csináltam, meg vázlatolgattam is....Szóval most indulhat a festés...:D
VÉGRE!!!!

Kedves dunyha!
Chilli képe nem hagyott nyugodni.És lőn haiku.:)

És a haikuid, Aysa? Azok mik? :-)

Nincs ihlet. Nem tudok írni. Most éppen.
Vagyis próbáltam, de jobb nem erőltetni.

Zene, zene, zene...
és Jean-Pierre Jeunet filmek!!!! :)))))
.... vagy: ki kell lépni a munkahelyről, mert az csak az energiát lopja, az aljasság hosszú távon hervaszt! :))))))))

Nekem már évek óta nincs ihletem...eltűnt, meghalt, kész.
akár törölném is magam innen.
De ha valakibe mondjuk belészeretnék, akkor lehet újra lenne...és akkor már fárasztó lnne újra regelni :D

Sziasztok!

Jó olvasni a gondolataitokat a témában. Én is éppen hasonló cipőben járok, hónapok óta... nyűglődök is rendesen. Az "ellenszerét" pedig még nem találtam meg. Talán nem is fogom. Azt hiszem, az inspiráció "jön magától". Csak kivárni elég frusztráló!!! Grrrr!!!!

Üdv: Gunoda

Trebron teljesen megértelek. De szerintem ez így van jól. Azért a jó időbeosztás
kell az embernek mindenképpen. Abban meg látatlanban is biztos vagyok, hogy a végére megleszel a melóval. :D
Szerintem ez az állapot, a két-három hét vagy akár több hónap akkor következik be,
ha az ember tól sok témát festett meg egyszerre, vagy gyors egymásutánban. Olyan ez, mint a
pohár egyszer elfogy ami benne van és újra kell tölteni. Ógyhogy az a pár nap, amikor nem fest, vagy alkot
az ember lényegében ugyan úgy alkotással tellik. Információ gyüjtéssel, és ingerekkel a külső világból, amik hatnak a
belsőre és újra kiömölhet a világra az ami az emberben van. :D
Én speviel szeretem azt az időszakot mikor nem festek, olyan, mint a vihar előtti csend. De az éjszakai festészeteket is,
mert akaratlanul is elborul az egész. :D
Jó dolog az, ha egész nap bármikor festhet az ember, ugyanakkor ott van benne a buktató is.
Elveszik az alkotási folyamatból valami varázs, de ezt is ki lehet küszöbölni, csak időleges.
Én ezért szeretek Levivel, meg Istivel festeni, mert általában kirángatnak a magamba süllyedős állapotból, gondolom ez fordítva is
így van.
Azért azt nem tudnám, hogy képes lennék-e csak ezt csinálni. Bizonyos szinten félelmetes a számomra.
Főleg, ha korlátok közé akarnák szorítani, hogy mit fessek és, hogyan.
Az élet bármely más területén hagyok beleszólást, de itt nem. Kb. ennyi jutott most az eszembe.

Üdv!

Ja,és még valami! A "maszatolgatást" szerintem felejtsd el! Saját tapasztalatból mondom. Csak még jobban elveszi a kedved az egésztől...

Kedves Trebron!

Jó neked,hogy eddig csak néhány napig tartott az ilyen állapot... Nekem mindig hetekig tart.:S Most egy "kicsit" még hosszabbra sikeredett....Azt hiszem, májusban volt utoljára ecset a kezemben...:S
Írtad,hogy ilyenkor talán a rutin szerű dolgokkal kell próbálkozni. Remélem,neked sikerül! Nekem ilyenkor semmi nem megy.Még ahhoz sincs kedvem,hogy egy pálcika embert lerajzoljak...:S Majd írd meg,hogy hogy ment!:)
Sok sikert a 10 kép elkészítéséhez!!!

Ja,és mint már említettem, a sok szabadidővel én is pont úgy jártam,mint te.Itt van,de minek?:( (vagyis most épp nem felesleges,mert beindult az alkotós időszakom...na de eddig tök felelesleges volt...:S)Bezzeg szeptembertől, ha majd beindul a suli,legszívesebben egész nap rajzolnék...Majd igyekszem úgy felvenni az óráimat,hogy ne késő este érjek haza, és ha beüt ez az állapot,akkor ki tudjam használni...:D

No látszik, hogy sokat dolgoztam ma. Szóval Trebon. És ne haragudj!

Sok sikert kedves Mersant! Szurkolok!!!

Üdv Mindenkinek :)

Több mint vicces, hogy pont egy ilyen állapot végén járok épp és itt is ezt a fórumot találom. Hetek óta mindent csinálok csak nem festek. Időm mint a tenger, lehetőségem van rá, mégiscsak 'maszatolok' valamit, ami meg nem tetszik. Folyamtosan 'várom' hogy majd mindjárt lesz kedvem és nem :/ Túl vagyok a hisztizős részeken szerencsére de ettől még furcsa mert ilyenem még nem volt. Néha pár napig volt hogy nem volt kedvem, de ez már hetek óta tart. Ráadásul elméletileg szeptember elejére 10db nagyméretű olajképpel kellene kész lennem, és ebben a tempóban nem igen lesz. Ettől még némileg feszült is vagyok. Na ez a jelen állapot és most térnék rá a dolog véleményi-elemzős részére.

Semmiképpen sem kellene túldramatizálni a dolgot, de az tény hogy roppant kellemetlen állapot. Mephisto írta, hogy munka és alvás között fest mint én is éveken át. Mindíg arról álmodtam hogy egyszer majd csak ezt csinálom, és semmi munka, semmi napirend. Na lassan három hónapja ez van...ill lenne. Az ideálisnak álmodott állapot.A túl nagy szabadság nem járt egyszerre azzal az automatikus alkotókedvvel amit hittem. Abból indultam ki, hogy mint régen alig várom, hogy hazaérjek és vééégre... Ezzel szemben beleülve érzem a nagy 'szabadságtengerbe' és a bármit csinálhatok és bármikor mámorába magam. A legnehezebb elkezdeni és összeszedni magát az embernek. Azt érzem ha már rászánom magam akkor belelendülök mintegy lenkerék. Persze ehhez nem a legnagyobb falatokkal kellett volna kezdenem, amikbe ilyenkor természetszerűleg beletörik a fogam és ettől még motiválatlanabb leszek, hanem valami rutinszerű dologgal. Ez lesz ma éjjel és majd holnap referálok hogy jól gondoltam-e, vagy sem :)

Ez velem is pont így van. A suli mellet nem volt időm festeni. Nagyon kemény volt az előző 2 félév,sokat kellett tanulnom,aztán mire hazaértem,már mindig hulla fáradt voltam. Meg az albérletünk is olyan volt,hogy ott nem igazán lehetett alkotni...,de ezzel most nem untatlak titeket. A lényeg az,hogy egész évben a nyári szünetet vártam,hogy végre rajzolhassak,festhessek...És mire elérkezett a szünet,elment a kedvem a rajzolástól. Az első 2 hónap eltelt úgy,hogy ecset vagy ceruza nem is volt a kezemben. De most,azt hiszem beindult a dolog. Miután befejeztem az akvarell képemet (az "ihlet-visszatérős" képet...:D), el is kezdtem rajzolni a következőt...Szóval most azt csinálom,amit mondtál,Mephisto! Egyébként is így szoktam...Mikor van kedvem alkotni,akkor mást nem is nagyon csinálok...Remélem,most ez az állapot is olyan hosszú lesz,mint az előtte levő "válság"!

Érdekes dolog az ihlet. :D Bocsi mindenkitól de nem olvastam végig az összes
hozzászólást a témában. Ezért csak azt mondom én mit csinálok. Valami mást, ami teljesen le köt.
Az viszont érdekes, hogy mindig éppen akkor van kedvem csinálni az egészet, amikor semmi időm festeni.
Mikor meg ráérnék, akkor meg nem mindig van kedvem hozzá. :S
Ezért a képek zöme abban a pár órában készül, amikor még nem aludtam el, de túl vagyok már a munkahelyen is.
A tanulság, hogy addig kell nyomni a pedált ezerrel, amíg van kedve, hangulata, vagy ihlete az embernek.
Amikor nincs, akkor nem szabad csinálni, mert nem lesznek olyanok a művek amik megnyugtatnák az alkotót
és többnyire ez is lényeg. Szerintem.

Köszi! Remélem,most sikerül...

küld megint mert nincs adatbázisban..

Tegnap este elküldtem a képet,és még nem került fel.MI VAN ILYENKOR???? Sz@rakodott a net...:S Lehet,hogy nem ment át?

Szia t.ency!

Először is örülök, hogy a gondolataink stimuláltak, és kimozdítottak a holtpontról. Ez természetes velejárója az emberi faj mentális tulajdonságainak, lévén, hogy társas (csoportalkotó) lények vagyunk, akik kommunikációval oldják fel a problémáikat!:-))) Tehát tényleg jó, hogy felvetetted a kérdést, és lám kaphattál rá olyan válaszokat, amelyek átlendítettek a gondjaidon!:-D

Nem gondoltam ám rólad, hogy holmi lilaködös őrült lennél, aki pótcselekvésekben éli ki magát, csak "figyelmeztettelek" ennek veszélyeire.

Igen, a művészember érzelmei könnyen csapnak át szélsőségekbe, és az átlagember aki mindig "viselkedik" ezt nehezen képes megérteni.
Ezt ki sem tudjuk védeni másképp, minthogy ilyenkor félrevonulunk, mert nem akarunk konfliktusba kerülni velük.
Erre persze nem mindig van lehetőségünk, Ilyenkor jönnek az ő előítéletes megjegyzéseik.
Ez van, el kell viselni.

A külsőségekre különösen ugranak, mert nem igazán értik, hogy miért nem akarunk éppen úgy kinézni, mint ők.

Erről mind a múltból, mind a jelenből hozhatnám a saját példáimat is.

Fel sem fogják, hogy mi így érezzük jól magunkat, és kész.
Szerintük csak az a helyes, ahogy ők kinéznek, gondolkodnak, viselkednek, stb.

Az meg a reveláció erejével érné őket, ha egyszer felvilágosodnának arról, hogy minden külsőségük, gondolatiságuk a mi elődeink - "forradalmi", polgárpukkasztó - újítása volt. Számukra pedig ez mostanra vált elfogadottá, és etalonná!

Szóval "forradalmárkodjunk", polgárpukkasszunk csak tovább, hogy a jövőben legyen mibe "beleköltözniük" és a mi egykori ötleteink, külsőségeink biztos talajáról kritizálhassák a jövőbeni alkotók elborzasztó devianciáját, morálját, stb.! :-DDD

Üdv: Hajcihő

Ja,és hogy milyen ez az érzés? Már csillapodott bennem az a ngy boldogság hullám. De tegnap,mikor befejeztem a képet,sírtam örömömben.:)
NEM vagyok hülye!Csak néha vannak ilyen érzelmi kitöréseim...

És visszatérve Chilli problémájára:
Ha elkészül egy kép,én soha nem szomorkodom.Inkább örülök,hogy nem rontottam el közben annyira,hogy ki kelljen dobni, és ismét gazdagabb lettem egy kész képpel. Mert még ha másoknak nem is tetszik,azért én szeretem a képeimet."Hozzám nőnek",mire elkészítem őket.
De az érzés,amiről írtál nekem is ismerős,csak máshonnan. Mikor egy nagyon jó könyvet olvasok,amibe nagyon beleélem magam,akkor szokott ez az üresség lenni,miután befejeztem.Hát...tényleg nem a legjobb érzés...

Köszi!
Dunyha!Én is nagyon örülök,hogy elindítottam ezt a rovatot...:D Lehet,hogy nyitok még párat,hisz vannak még kérdéseim.És tényleg olyan jó megismerni mások érzéseit,gondolatait a témával kapcsolatban!!! Most is sok erőt merítettem belőle.
Elég sok olyan dolog van (alkotással kapcsolatban), amiket senkivel sem tudok megbeszélni. És érdekel az is, hogy ami nálam így vagy úgy zajlik,az hogy megy másoknál...Na ez aztán "szép" mondat lett...:D Remélem,azért értitek.:)

Az új képem valószínűleg késő déluán kerül fel,amikor tesóm hazajön melóból,mert én nem tudom fényképezőről számítógépre átrakni a képeket.:S Az ilyen műszaki meg szám.teches dolgokkal nagyon hadilábon állok...:S

Szia Ency

Hajcihőnek nagyon igaza van.Én is most,mondhatni pontosan egy ilyen időszakban vagyok.Sajnos nekem a munkám miatt meg is kell erőszakolnom magam és az alkotás utáni vágy hiánya nélkül kell megcsinálnom alkotásokat emberek bőrére.Ilyenkor csak a rutin húz ki a csávából de teljes érdektelenség és totál unalom van ilyenkor bennem.Az iylen időszakokat én mindig tanulmányi dolgokra forditopm és keresem azt a kifejezési modot a vizualitásban ami ismét erőt ad és általa ismét valami kielégitőt alkothatok.MOst jelen pillanatban kezd bennem körvonalazodni a számomra új kifejezési lehetőség a vizualitás terén ami most nálam már a 3d modellezést és a modellek animálásást jelenti.Rögös út de biztos vagyok abban,hogy kitartással és tanulással előbb útobb megint becsap a bomba és valami nagyon komolyat fogok alkotni.Digitálisan festeni vagy egyszerüen rajzolni hiába is állok neki most egyszerüen nem is megy.Nem aggodom viszont mert már volt ilyen szakasz a pályafutásom során.Ésd azilyen szakaszok után jön a teljes szemlélet váltás az általam létrehozott vizuális világban.Ne aggódj te is biztosan igy leszel.Nálam ez a folyamat lassan már 3 hónapja tart.Eredménye 88 kép maradt összesen a galériámban a többit maradéktalanul kidobáltam ;-)))))És még ezzel a 88 képeel is vaciláltam mert még többet ki akartam szórni.Egyszer úgyis az lessz a teljes galéria teljesen lecserélődik és azt látjátok Cof már megint művelt valami új dolgot teljesen másképpen ahogy azt eddig tette ;_))))
Töltödj fel és érezni fogod aztán ha jön az az ihletnek nevezett dolog bátran csapj a lovak közé.Te is meg fogsz lepődni magadon.Az igazi művészet nem erőszak és nem azért tesszük hogy más igényeinek megfeleljen ,vagy bárkinek a kedvébe járjunk ;-))))
Sok sikert neked.

Üdv:Cof6656

Ez csodálatos hír!! Ugye milyen jó ez a boldoság érzés? Kiváncsian várom a képet.
És nagyon örülök, hogy elkezdted ezt a rovatot, hisz annyi mindent megtudtunk egymásról.

Ja,és hogy a hozzászólásokra válaszoljak:
Hajcihő!
Nem,egyik sem vagyok (depis,drogos,sátánista,stb.),ezt csak azért mondták rám,mert gyakran van nagyon rossz kedvem, gyakran járok feketében (ezért "lettem" sátánista), és mert másképp látom a dolgokat,mint a többi ember. A "szektás" jelzőt pl. azért kaptam, mert vegetáriánus vagyok,és elég "elvetemült" állatvédő. De én ezt csöppet sem érzem bajnak..

Vidra!
Az eszközöket magammal viszem,mert kizártnak tartom,hogy ott ne alkossak valamit!!! :D

Húúú,milyen sokan írtatok! De jóóó! :D
Közben velem "csoda" történt...:D Igen, egész délután alkottam!!! VÉGRE!!! :D
Furcsa,hogy pont most,mikor itt elsírtam nektek a bánatomat...Talán pont ez segített hozzá.:)
Délután képeket nézegettem neten...Leszedtem elég sokat,amik megtetszettek. Aztán párat kinyomtattam, hogy "majd" lerajzolom. Nem is kellett sokat várni...egy óra múlva már vázlatolgattam. Aztán a végén...még most sem hiszem el...egy akvarell kép lett az eredmény. Hogy ez miért ilyen meglepő??? Azért,mert sose szerettem az akvarellt. Egyszerűen nem tudtam vele mit kezdeni. Mindig is az akril volt a kedvencem (ha festékekről van szó), az akvarellt nem tudtam használni. És most...:)
Persze nem vagyok 100 %-ig elégedett a munkámmal. De ha azt nézem,hogy eddig miket csináltam akvarellel,és hogy ez most milyen lett...akkor azt hiszem,mondhatom azt,hogy jól sikerült. Tehát magamhoz képest..
Holnap majd ti is megnézhetitek.Most még szárad...10 perce fejeztem be.:D

OLLLLLYAN BOLDOG VAGYOK!!!!:D:D:D

Sziasztok!

t.ency és mindegyikünk, ezzel nagyon sokan így vagyunk, néha az agynak pihenésre van szüksége, mi csak végrehajtók vagyunk. Pl. van egy nagy képem, melyet már két éve nem vagyok képes befejezni, persze lelkifurdalásom van, de képtelen vagyok fotóról másolni, és ez lebénított. Ua.valamiképpen ösztönöz, hogy ennyire ellustultam, vagy más az ok.Rá jöttem, hogy nem szabad olyan művet készíteni, ami nem belülről jön.Ha az egyik dologban nullán vagyok, csinálok mást. Ilyenkor a festést félre teszem és akvarellt a veszem előre, ekkor valahogy új erőre kapok. Volt olyan is, hogy teljesen más munkát végeztem, pl. amit lefestek, vagy megrajzolok, azt papírra vetem versben vagy más formában, vagy: csempékből mozaikokat vágtam, vagy törtem, és azzal díszitettem a lakásom falát. Kifugáztam, és ez lendített újra előre. Ezeket még hosszan sorolhatnám. De nem érdemes, mert mindegyikünk más beállítottságú. A kiégést szerintem így lehet pótolni, - ( pótcselekvés )- ua. tovább képezzük magunkat. Én nagyon boldog vagyok, így magamnak. Másokkal nem törődöm, felőlem mondhatják, hogy fejezzem már be a képet, mert szégyenben maradok. Az biztos, hogy mások vagyunk, mert nyitottabbak vagyunk a világ felé, és jobban átéljük a természet adottságait, szépségét. Meglátjuk azt is, amit más nem lát. Ezért sok az irigyünk, de belül biztos nem azt gondolja, csak kifelé mutatja. A pozitív gondolkodás biztos neked is meghozza az alkotás gyümölcsét. Új erőre kapsz, csak ki kell várni, nem megőrülni!

Én kétféleképp élem meg ezt az állapotot. Az egyik, amikor nem érdekel és nem zavar, hogy nem írok. Ez a ritkább. :-) Ilyenkor egyszerűen csak gyönyörködöm mások munkáiban, nem is kívánok írni mert jól érzem magam anélkül is.
A másik ez a bizonyos szenvedős, amit én úgy hívok magamban: eldugultam. :-) Olyankor borzalmasan kínlódok, mert nagyon-nagyon vágyom írni, de mégse megy. Nemhogy rosszat! Egyáltalán semmit.
Sajnos az nem működik, hogy ne gondoljak erre, ne törődjek vele. De szerintem valószínű, hogy ennek így kell lennie. Valami történik ilyenkor belül, ami talán szükséges a további alkotáshoz.
Érdekes volt olvasni benneteket. Kikísérletezhet az ember bizonyos ellenszereket, amik segíthetnek túljutni, de úgy látom ezen mindannyian át kell essünk egyszer-kétszer-akárhányszor.
A legutóbb mikor ez történt velem, annyira de annyira boldog voltam, mikor újra sikerült leírnom egy versikét. Nem volt jó vers, de hihetetlenül örültem, hogy újra tudok írni.
Azt gondolom, arra is jó az ilyen bedugulós állapot, hogy utána még jobban értékelhessük, hogy tudunk alkotni. Az ember kénytelen ráébredni újra és újra, hogy a tehetség, az alkotni tudás egy ajándék a Teremtőtől, és nem mindig és akkor működik, amikor mi épp elképzeljük. Alázatra tanít ez az állapot. Erre pedig nagy szüksége van egy alkotónak. Legalábbis én így gondolom.
Ez már ugyan nem a témához vág, de még elmondom, hogy azt vettem észre, hogy azok a verseim sikerülnek legjobban, amiket valakinek, vagy valakiről írok. Talán ez is azért van, hogy sokkal inkább másokra fordítsam a tekintetem, mintsem saját magamra.

Sziasztok!
Úgy gondolom, hogy a művész szempontjából az alkotás folyamatának felszabadítónak, kielégítőnek kell lenni. Évekig nem rajzoltam-festettem semmit, nem éreztem rá késztetést. Vagy nem volt olyan ötletem, amelyet megjelenítve másoknak is meg akartam/mertem volna mutatni, vagy még a téma megfogalmazódásakor elvetettem az egészet, mert nem láttam benne kihívást. Néha céltalanul elkezdtem firkálgatni, aztán vagy lett belőle valami, vagy nem, de éreztem hogy kikívánkozik valami, csak nem tudtam megfogalmazni. Aztán egyszer csak bevillant valami, mintha mindig ott lett volna előttem de nem vettem észre, és már 3-4 éve folyamatosan jön az ihlet. Persze nincs elég szabad időm, sokszor pedig türelmem nincs, de ez másik téma.
Ency, szerintem ne aggódj, most gyűlik az "anyag"! A lényeg hogy ne kényszerből alkoss, ne erőlködj, ne érezd hogy azért kell alkotnod, mert ez a dolgod, mert saját vagy mások elvárásainak kell megfelelned. Én a helyedben nem is vinnék ecsetet-vásznat nyaralni, talán annál jobban fognak hiányozni mire hazatérsz... Szólítani fognak, addig töltődj, pihenj! :)))

Szia t.ency!

Persze, hogy megértjük a problémáidat, mert ez az alkotó ember keresztje! És éppen ezért nem érti meg az átlagember, mert nem hordozza ezt a keresztet. Ez minden alkotónak a terhe, és ezért áll szemben - egész életében - a társadalom többségével, akik élvezni akarják az alkotásait, de nem képesek elviselni az alkotó ember extremitását, látszólagos, vagy tényleges devianciáját, sokszor önsorsrontását. Ez utóbbiak nem feltétlenül szükségesek ugyan, de az alkotó emberek többsége is csak bizonyos tekintetben emelkedik ki a társadalom átlagából, sok más tulajdonságában éppen olyan esendő, és átlagosan gondolkodó, viselkedésmintákat hordozó, mint a társadalom egésze, ez pedig hátrányosabb helyzetbe hozza, mint az átlagembert, mert - éppen a művészeten túli átlagintelligenciája okán - nem képes jó válaszokat adni azokra a művészi, érzelmi, és társadalmi kihívásokra, amelyek hatásai őt érik. Ezért aztán - sokszor, és ostoba módon - pótszerekhez folyamodik, amelyek képesek tönkretenni az életét.
Azt hiszem, hogy a különböző stimulálószerfüggő művészek névsorát - az ókortól, napjainkig - több száz oldalon írhatnánk csak le.
Ugyanakkor ez nem feltétlenül szükséges, mi több, megfelelő lelkierővel, és kellő önbizalommal ezt le lehet (és kell) küzdeni.
Az ilyen menekülés ugyanis egy hamis, és halálos út.

Ezért aztán nagyon remélem, hogy ténylegesen nem depressziód, hanem kedvetlenséged van (a depresszió ugyanis egy neurológiai, kémiai torzulás az agyban, ami gyógyszeresen kezelhető, tehát betegség). Remélem, hogy hamis információ alapján gondolnak szektás marhának, remélem, hogy ne a drogoktól várod a felszabadulást (ebbe a hibába iszonyúan sokan beleesnek, és csak igen keveseknek, és elképzelhetetlen szenvedések árán sikerül kiszabadulniuk, továbbá igencsak remélem, hogy semmiféle szélsőséges vallási kultusznak - így a sátánizmusnak - sem estél áldozatává, hanem csak arról van szó, hogy az átlagember képtelen elfogadható magyarázatot találni az érzelmi hullámzásaidra, és ezért ilyen baromságokhoz próbálja kötni a számára felfoghatatlan megnyilvánulásaidat.

Továbbra is higgyél magadban, mégha kételkedsz is (ez nagyon jó, és kell), és még ha iszonyúan fáj is (ez meg - sajnos - a velejárója a dolognak)!

Üdv: Hajcihő

Szia Csili!

Egyetlen ellenszer van: Túlélni ezeket az állapotokat, és elhinni magunknak, hogy elmúlik.

Még valami: Amikor az embernek gyereke fog születni, akkor egy fantasztikus eufórikus, ugyanakkor félelemteli érzés keríti a hatalmába. Boldogság, hogy egy új élet születik, amit ő hozott létre, és rettegés, hogy semmi baja legyen, és annak a felismerése, hogy ezért az új életért ő lesz felelős egész életében.
Aztán abban a pillanatban, amikor megszületett, felismerjük, hogy ez az élet - amelyet mi hoztunk létre - nem a miénk, hogy egy önálló valaki jött a világra, és semmi egyebet nem tehetünk, minthogy minél jobban egyengetjük az útját, de közben semmit nem tehetünk az ő döntéseivel szemben, mert ő máris egy teljes egész, egy új "északfok, titok idegenség". Egy "alkotás" amely éli a saját életét. Aki az első pillanattól eltávolodik tőlünk, aki keresi a saját helyét a világban, mert ez a világ rendje.

Nos valahogy így kell elfogadnunk azt is, amikor egy művészi alkotás kikerül a kezünk közül. nem tehetünk semmi egyebet.
Ha sikeres lesz, büszkék lehetünk a sikerére, ha nem, akkor is a mi gyerekünk, és szeretnünk kell minden hibájával fogyatékával együtt.

Így gondolj a szellemi gyermekeidre, és máris megtalálod a "csodaszert" a kiüresedéssel szemben. Ugyanakkor érezned kell azt, hogy még sok értékes és szeretnivaló "gyermeked" születhet.

Biztosan meg fogjátok tapasztalni ezt az érzést, és akkor könnyebben meg fogjátok érteni is mindazt, amit írtam!

Üdv: Hajcihő

Bocs, ChiLLi! Az előbb kimaradt egy "L"...:S

Kedves Hajcihő és Chili!
Ez most lehet,hogy hülyén hangzik, de olyan jó volt olvasni ezeket a sorokat. Nem azért,mert örülök,hogy ti is szenvedtek!!! Hanem azért,mert végre valaki érti,hogy miről beszélek,megérti a problémáimat,és nem hord el mindenféle "Sz@r,depressziós,szektás,drogos sátánistának"...Igen,ezt mind rám mondták...Meg még sok mást is.Csak azért,mert néha én is,épp úgy mint ahogy Chili írta, depresszióba...vagy legalábbis depresszió közeli állapotba esek. És ezt eddig még soha senki nem volt képes megérteni!!!
Szóval köszönök nektek mindent: tanácsokat,biztatást, együttérzést. És örülök,hogy elindítottam ezt a témát...:D Na meg annak is,hogy rátaláltam erre az oldalra. (Köszi,Thomas!) :D

Sziasztok!

Személyes tapasztalataim bizony nekem is vannak ezzel a témával kapcsolatban és rendkívül megviseli az embert ha azt érzi, hogy képtelen akár egy értelmes vonalra is, de még egy épkézláb ötlete sincs (legalább is így éli meg).

Sajnos még nem igazán találtam meg az ellenszerét, egyszerűen csak megélem és túlélem ezeket az időszakokat, olykor annyira szélsőségesen, hogy a depresszió tipikus tüneteit produkálva még a lábamról is leesek. Olyankor nem tudok ránézni egy képre sem és a felmerülő gondolataimat már a keletkezésük pillanatában "leszavazom", mondván, hogy ez is sz...r és nem ér semmit.

Aztán egy kellőképpen önsanyargató időszak után valami számomra érthetetlen és megmagyarázhatatlan okból erőt tudok venni magamon, "pofon vágom" az egóm azon részét ami ezt műveli velem és bebizonyítom, hogy a "kisördög" a fejemben megint pórul járt és nem tud túljárni az eszemen.
Felismertem már azt, hogy akkor törnek elő ezek a válságok, amikor valami nem stimmel körülöttem, bennem.
Jókat viaskodom ilyenkor magamban...

Régebben volt egy másik ilyen "koloncom" is amit magamban hordoztam.
Ez akkor hatalmasodott el rajtam, amikor egy-egy képet már majdnem befejeztem. Elkezdtem sajnálni azt, hogy elmúltak azok a csodálatos órák amikor készült a kép és soha többé nem térhet vissza az a boldogság amit a készítése közben éreztem. Aztán felírtam a kép valamelyik sarkába a nevem és jött az üresség és az elmúlástól való félelem. Mindig a hiábavalóság érzése kerített hatalmába és olyankor éreztem azt, hogy igazán élek. Nem volt jó dolog, hiszen semmilyen illúzió nem "takarta" el azt a valóságot és magányt amit ilyenkor "vegytisztán" éreztem.
Nagy nehezen rájöttem az ellenszerre. Mostmár egyszerre több képen dolgozom, így sosem érek a végére. Így egy cseppet elviselhetőbb az elmúlás.
(Bocsánat, hogy nem tudom normálisan elmondani ezeket a dolgokat, remélem azért értelmes amit írtam.)

Ha valaki netán tudná a receptet akkor feltétlenül értesítsen!:-))))

Üdv.: Chilli

Kedves t.ency!

Remélem, hogy a környezetednek nincs igaza, és van önbizalmad, azaz nem kevered össze a kételkedést, a töprengést, a kisebbségi érzéssel, azzal, hogy kevésnek érzed magad, mint Camping sajtban a sátorvas!:-)))
Amit pedig ők önbizalomhiánynak hisznek, az az útkeresés látható tünete.

Tudod, a hétköznapi ember nem képes felfogni, megérteni, hogyan működik az alkotó elme.
Ezért aztán a saját tapasztalataikkal, és készségeikkel próbálják megérteni azt, amihez nem érnek fel. Ez valami olyan, mintha arra törekednénk, hogy képesek legyünk látni az ibolyántúli fényeket.
A különbség "csak" annyi, hogy míg ehhez létezik segédeszköz, az alkotás folyamatának, gondolatiságának megértéséhez nem létezik ilyen, és még mi magunk sem értjük, hogy miért is vagyunk rá képesek.

Aki pedig nem ilyen lelkületű ember, annak a számára ez egy teljesen idegen világ.

Következik ebből, hogy mi mindannyian marslakók vagyunk a számukra. Furcsa idegenek, akiket csodálnak, irigyelnek, és - igen - sokszor gyűlölnek, mert megérteni képtelenek.

Ez a mi világunk, és ide bejárása csak azoknak van, akik olyanok mint mi.

Üdv: Hajcihő

Ja,és még valami! Hajcihő! Az örök elégedetlenség nálam is megvan. Csak a környezetemben élők nem tudják felfogni,és már az agyamra mennek a "miért nincs önbizalmad?" szöveggel...:D

Köszönöm mindenkienk,nagyon rendesek vagytok! Igazából nem azért nyitottam ezt a topicot,hogy "vigasztaltassam magam",hanem egy kis közvélemény kutatás akart lenni...de ha már így alakult,hát köszönöm szépen,nagyon jól esnek ezek a biztató szavak!És erőt adnak...

Szia t.ency!

Olvastam a "vitaindítód" és az eddigi hozzászólásokat. Hajcihő gondolatai útmutatóak lehetnek mindenkinek, aki hasonló cipőben jár. És mindenki jár hasonló cipőben, akár bevállja, akár nem. Jómagam is, és ha sorra kérdeznénk itt az artás alkotókat, nem hiszen, hogy sok kivétellel találkoznánk.
Időnként kiapadnak vagy éppen telítődnek a források, szerintem mindenkinél. Chilinél olvastam, talán éppen ma, hogy most tele van ötletekkel, energiával, és kihasználja, mert majd lesz, amikor nem tud ennyit festeni.
A "csendek" kellenek a feltöltődéshez, és nem érdemes erőltetni. Mondjuk ezt nem mindig tudom én sem megtartani, mert zavar a helyzet, és ilyenkor, amit írok, inkább ne tettem volna. Úgy gondolom, ahhoz, hogy értékeset adjunk ki a kezünk alól, valóban szenvedni kell, kételkedni is, és nem szabad megelégednni, hogy ez igen.
Kívánom, hogy az olasz út meghozza számodra az ihletet!
Ne csüggedj! Most ez van és elmúlik!!

Üdv:Aysa

Szia t.ency!

Minden alkotó megéli ezt az érzést, a művészet minden ágában.
Mindannyiunkat elkeserít, ha nem vagyunk képesek a magunk elvárásai szerint alkotni, ha nem jön az "ihlet".

Engem azért nem tör le már a dolog, mert számtalanszor "volt szerencsém" átélni ezt az állapotot. Így aztán idővel rájöttem, hogy ez természetes dolog. De ugyanezt tapasztaltam a barátaim körében is, akik országos hírű, mi több nemzetközileg is elismert művészek.

Egészen egyszerűen arról van szó, hogy a valódi alkotót nem elégíti ki az, hogy a korábbi "sablonjait" ismételgesse, viszont az új közlési formái még nem alakultak ki, a tartalom még nem érett meg benne.
Ez aztán hosszabb-rövidebb időt igényel, de az utóbbi a szerencsés állapot.

Amíg van benned igény arra, hogy alkoss, hogy új módon láttasd a körülötted lévő világot, a benned rejlő gondolatokat, addig nem égtél ki. Mi több, az fog elvezetni az újabb eredményekhez, hogy dühít az, hogy nem vagy képes megfogalmazni mindazt, amit szertnél, hogy nem tisztultak le azok a gondolatok amik vezetnek, hogy nincsenek meg azopk a formák (ez igaz ám az irodalmárokra is), amelyek alkalmasak a láttatásra.

Szóval gondolj úgy erre a "válságra", mint ösztönző erőre, és - lehet, hogy botladozva, és tévedéseken keresztül - újra sikerülni fog olyant alkotnod, amivel (majdnem) elégedett leszel. (Mert a művész SOHA nem elégedett teljesen azzal, amit létrehoz. Soha nem kész egy alkotással, csak egy ponton abbahagyja, mint tudjuk.)

Ne feledd: Az ember nem a sikereiből, hanem a hibáiból tanul. Ez utóbbi az ösztönzőerő! A siker megelégedetté tesz, és ellustít. Az igazi művész soha nem elégedett teljesen. Ezért keserű, de mégis csodálatos kenyér alkotónak lenni!

Szóval félre csüggedés, és hajrá! Kínlódj csak tovább! Szülni fájdalom nélkül nem lehet!

Üdv: Hajcihő

Szia Margaret!

Én is írok naplót,de az rajtam nem segít. Régen mikor ilyen válságban voltam,mindig azt csináltam,hogy fogtam valamelyik festészeti albumot,és elkezdtem nézegetni a nagy mesterek képeit. Vagy itt agorán nézelődtem. Attól aztán mindig megjött a kedvem az alkotáshoz. Na hát most ez sem segít.:(
Jövőhéten megyek Olaszországba nyaralni. Remélem ott majd megjön az ihlet...Mindenesetre viszem a festő-felszerelésemet.:D Remélem,nem feleslegesen cipelem el addig!
Ja! És nagyon örülök,hogy tetszik a téma!Már hetek óta meg akartam nyitni,csak valahogy mindig elfelejtettem.

Köszi a hozzászólásokat!:D
Hajcihő,megnyugtattál...egy kicsit...:)
Már épp ott tartottam,hogy kivágom az összes rajz-cuccomat az ablakon...:S
Azért jöhetne már az a pillanat,amikor előpattan az alkotás...Már csak azért is,mert ilyenkor tiszta "idegbeteg" vagyok,és előbb-utóbb kikészítem a körülöttem élőket is.Persze nem szándékosan!!!

Én ugyan verseket írok, de ha nincs ihlet, nem erőlködöm görcsösen. Másrészt mivel túl vidámat sosem írtam, így, amíg nem írok, az azt jelenti, hogy boldog vagyok, tehát örülök neki. :)

Szia!

Semmit. Még csak meg sem lepődöm. Amíg nem érzem, hogy van olyan dolog, amit igazából át kellene szűrni magamon, és úgy újjáformálni, addig nem is törődöm vele. Úgyis megérkezik (vagy nem) az az emocionális "pofon", ami kikényszeríti, hogy formába öntsem.
Amire rájöttem: Ha hosszabb szünetek vannak, az egy komolyabb feltöltődés, és utána sokszor egészen másképpen és tartalmasabban és más nézőpontból fogalmazom meg a gondolataimat, mint korábban.

Szóval az ilyen szünetek nem az alkotói válság, hanem éppen a tartalmak, tapasztalatok, és érzékelések, érzelmi stimulálódások időszakai, mégha közvetlenül nem is veszem észre.

Tehát ne csüggedj. Ha most éppen egyetlen értelmes ábra sem kerül ki a kezed alól, az azért van, mert a már megszokott, begyakorolt, "rutinszerű" formák nem elégítenek ki a gondolataid megfogalmazásában, az új érzékelések pedig még nem találták meg a számodra elfogadható képi eszközöket.

Amikor feltöltődtél, egyszerűen be fog ugrani.

Lehet, hogy napok, lehet, hogy hónapok, de ez a dolog egyszerűen így működik mindenkinél, akit nem elégít ki a szokványos tartalomábrázolás rutinja.

Ez különbözteti meg a dilettáns giccsgyárost a művésztől, mégha ez utóbbi számára gyötrelmesnek tűnik is, hogy nem tud szakmányban önteni magából alkotásokat.
Dehát ezért nem gyári munkás, "iparos" a művész. Ha az lenne, akkor órabérben is dolgozhatna!
És ezért nem érti meg az átlagember, hogy mitől van az, hogy egy alkotó, órákig, napokig, de hónapokig is csak "néz ki a fejéből" és - látszólag - nem csinál semmit! Pedig dehogynem. Éppen azon gyötrődik, hogy miért is elégtelen mindaz, ami által eddig alkotott, miért is nem képes annak alapján új műveket létrehozni, és miért is nincs meg az az új kifejezőeszköz, amire vágyik! Közben folyamatosan keresi ezeket, ami úgy néz ki - még a számára is - hogy képtelen bármit is kihozni magából! Ez pedig még igaz is! De ekkor éppen azt a munkát végzi, hogy keresi ezeket az eszközöket, és mert tehetséges, meg is fogja találni.

Te sem vagy ezzel másképp!
Szóval türelmetlen türelmet kívánok, és biztos vagyok abban, hogy az egyik pillanatban a firka helyett előpattan az alkotás!

Üdv: Hajcihő

Sziasztok!
Az a helyzet,hogy már hetek...vagy talán hónapok?...óta egyszerűen nem tudok rajzolni. Elkezdek firkálgatni,aztán el is megy a kedvem az egésztől...Nincs ihlet...Nincs olyan téma,ami nagyon beindítaná az alkotási vágyat bennem. Néha előfordul ilyen,és tudom,hogy el fog múlni, de most úgy érzem,megőrülök tőle!!! Nálatok is előfordul? Mit csináltok ilyenkor?