Alig telt el három hét, amikor Kurtafát ziháló teherautók motorbőgésének zaja verte fel. Guszti szokásszerint kinn üldögélt a verőfényes délutáni napsütésben a ház előtti pletykapadon. Pemete elnyúlva hevert a pad alatti árnyékban hűsölve. A fűben lomha varangyos békák görögtek. A levegő vibrált a nap hevétől. Az agresszív zajra Guszti hirtelen felkapta a fejét, és szokásszerint ráharapott a meggyfaszopókára. A csibuk reccsent egyet odvas, a nikotintól megfeketedett agyarai alatt.

A kanyarban felbukkant egy traktor vontatta echós szekér. Mögötte pedig egy bútorszállító teherautó döcögött komótosan. Hirtelen megdörgölte öklével szemeit, kalapját lekapva ősz fejéről meglengetve magaelőtt, legyező mozdulatot tett mintha el akarná hessegetni a délibábot. Merthogy a délibáb játszott vele, az egyszer biztos. Pillanatok alatt a ház elé ért és nagyot döccenve megállt a karaván. Az echósszekér nyitott végéből loboncoshajú, cserzett arcbőrű, konyabajszú őszöreg cigányember hajolt ki derékig és széleskarimájú, fekete nyúlszőrkalapját Guszti felé meglengetve elrikkantotta magát.

–Csecseruca palacsinta!
Guszti hirtelen megmerevedett. Nyakavégén ülő zanzafejét nyakastól előrenyújtva, szemeit összecsippentve, hunyorítva, hirtelen felismerni vélte régi cimboráját.
–hej, a devla rúgjon meg vén gezentor! Te lenné az, Kacskakácsa cigány kása? Ó, hogy csárázom a buládat!
–Ehun vagyok-e! – mászott le kapaszkodva a szekérről az öreg cigány és hatalmas kalapját mégegyszer meglóbálva lépett egyet Guszti felé. Pemetének sem kellett több, azt hivén, hogy gazdáját orvtámadás érte felugrott a levegőbe és fogaiközé kapta a szerinte csakis gazdája pofozására meglengetett kalapot, és eliszkolt vele. Az öreg cigányt azonban nem lehetett megállítani. Guszti előtt termett felrántotta a padról és körbetáncolta vele a placcot.

Aztán cuppanós csókot nyomott Guszti borostyás, ráncos pofájára és még mindig a markában tartva, mint egy rongybábut kissé eltolta magától és vizsgálgatni kezdte. Kisvártatva megszólalt.
–Hívtál, gyüttem! Hoztam a retyerutyát is. Hely, Trézsi, Jankica, Bakfitty! Gyertek vizitáni az én cimborámnál! –rikkantotta és a ponyva alól egy huszonéves cigányasszony, egy pörgekalaú, stuccolt bajszú cigányember, mászott elő. Bakfitty két karját felemelve egy öszhajú ezerrác cigányasszonyt, a Trézsit emelte le és talpraállitotta a füvön. Ezután öt-hat cigánypurdé ugrált ki az echós szekér ponyvája alól és egymás szavába vágva körbetáncolták a felnőtteket. A végén a traktor vezetőfülkéjéből Kece, az öreg cigány legkisebb elvált emberként velük élő fia ugrott ruganyosan talpra. Körbefogták Gusztit és egymás szavába vágva, üdvözölték, sorra ölelgették jótevőjüket, a házat nekik adományozó nagy fehér főnököt.

A teherautó elébük kerülve ifjabb Kácsa Vendellel, négy kiskorú gyerekével, feleségével, Arannyal, a nekik adományozott másik ház felé vették az irányt. A nagy örömködének Katinéni vetett véget. Erélyesen lekiabálta a hangoskodókat.
–Hely, hogy a kakas csípjen meg benneteket! Be nem állna a szátok! Még kihűl a lepénylesőtök! Hát senki sem éhezett meg ebben a nagy utazásban? – egy pillantra néma csend állt be, majd elébb a gyerkőcök kezdték el kajdászni, hogy én is, én is. Aztán kalapját a kutya szájából visszaszerezve az öreg Kacskakácsa lovagiasan meglengette Katinéni előtt és bemutatta a társulatot.

–Meggyüttek a cigányok!
–Láttyuk! –nevette el magát Katinéni és előreindulva beinvitálta magukhoz a társaságot. Miután, mint a verebek, körülülték a nagy kecskelábú asztalt térült-fordult és egy nagy cseréptál, gőzölgő kecskepörkölttel tért vissza. Leállította az asztal közepére. Ármin pedig cseréptálkákat helyezett mindenki elé. Katinéni egy hatalmas malomkerék nagyságú kenyeret hozott ki a kamrából. Egy késsel keresztet rajzolt a kenyér aljára, majd rövid asztali áldás elmondása után felszeletelve elhelyezte a kenyérszeleteket egy nagy fatálcán.

–Mindenki annyit szed amennyi, jólesik. Kurtafa vendégei vagytok. A kecskegidát Imre adta, a kenyeret a Katinéni kemencéje sütötte, a bort meg Guszti hozta a férfiaknak. A lányoknak, asszonyoknak, gyerekeknek pedig bodzaszörppel és friss kútvízzel szolgálhatok. Miután az éhes csapat éhét elverte, szomját eloltotta Irma átalhozta a feketelevest. A felnőttek a kávé kortyolásába mélyedtek. Guszti csibukjára gyújtott és bodor füstfellegeket eregetett az égre. Az asszonyok leszedték a kenyérbéllel tisztára kitörölt tálkákat, a nagy cseréptálat és elvonultak mosogatni.

A gyerekek, meg iszkiri, nekiiramodtak megkeresni Vendelbátyjuk házát. Kiváncsiskodni, segíteni az apróbb holmikat, behordani. Vendeléket Pankáék látták vendégül. Benő Vendel és a teherautó sofőr pedig a nehéz bútorokat hordta be és állította a helyére a házban. A gyerekek éppen akkor értek oda, amikor már az ebédelésnél tartottak. Természetesen nekik is terítettek egy kisebb kecskelábú asztalnál és a Vendel négy gyerekével összetolva asztalaikat nekiláttak a mákos dödöllének.

Ötóra felé megérkeztek Imréék is és behajtották a kecskéket az ólba. Imi nekiállt megfejni őket. A fejés végeztével, apjával csatlakoztak a Katinéniéknél kvaterkázó férfiakhoz. Imrebácsi egy kisebb, fonott pájinkás butykost állított az asztalra. Míg Katinéni kihozta a két Imrének a gőzölgő kecskepörköltet addig a pájinkásbutykos szájról, szájra körbejárt. Így erősítették meg a férfibarátságot. Az Imrék kikanalazták a pörköltet. Megitták Guszti utolsó csepp rabvallató nova borát is. Aztán asztalt bontottak és Guszti vezetésével elindultak Kacskakácsáék leendő otthona felé.

Bakfitty felkapaszkodott a traktor nyergébe és a helyszínre fuvarozta az echós szekeret. A férfiak pedig elkezdték a le és bepakolást. Hétóra felé átaljöttek Vendelék is, hátha elkél a segítség. Nagyjából bepakoltak. A belső elrendezés, az apró tárgyak kipakolása már az asszonyok és gyerekek dolga volt. Miután végeztek a nehezével a férfiak igencsak kiszáradtak a nagy kalória veszteségtől. Úgy döntöttek, hogy átalmennek Imréékhez felfrissülni egy kicsikét. Családiasan körülülték a hatalmas kecskelábú asztalt. Középre nagy kerek fatálcán egy óriási kupac kockára vágott kecskesajt került. Mellé zöldhagyma. Imre leballagott a pincébe és felhozott egy tízliteres Golyhóit. Mindenki annyit buggyantott a demizson tartalmából a fakupájába amennyit egy hajtókára ki bírt inni. Fél kilenc felé Yeti is megjelent. Már nyoma sem volt rajta az utóbbi elhanyagolt állapotának. Normális ember benyomását keltette.

A kölcsönös bemutatkozások után nekiállt falatozni és iszogatni a társasággal. Kisvártatva Irma is megjelent. Egy termoszban gőzölgő feketét hozott átal, hogy megerősítse vele a férfiak öntudatát. Nem sokat időzött velük. Megvárta, míg megisszák a feketelevest, majd összeszedve az üres kávéscsészéket hátment a kiskonyhába elmosogatni őket. Mielőtt hazatért volna még egyszer helyet foglalt közöttük.
–Csak pár percig maradok, hogy ne vigyem el az álmukat!–mondta és jelentőségteljesen végigsimított domborodó hasán. Aztán cinkosan összevillant a tekitete a Yetiével. Yeti egy pohár golyhóival tósztot mondott.

–Nagy nap ez a mai. Egyrészt két családdal szaporodott falunk létszáma, ami dicsértes. Megmutatja ez a nép, hogy a vidék élni akar! Hiába szippantja el a város a falu lakosságát, mi itt nem hagyjuk magunkat! Csakazértis megmutatjuk a magyarok és a cigányok istenét. Hej Devla! Hajrá magyarok! –rikkantotta el magát és egyhajtókára kiitta a kertészaggatót. A többiek követték példáját. Ekkor a beállott hatásszünetben fejével biccentve intett Iminek, hogy hozzon kis pájinkás kupicákat. Megbuggyantotta őket és újabb tósztra emelte a kupicáját.

–Most pedig arra igyunk, hogy ha a jóisten is úgyakarja, akkor hamarosan egy újabb lakossal szaporodik Kurtafa. – Minden szem Irmára szegeződött. Irma szerényen pironkodva menetegtőzni kezdett.
–Nem a mi érdemünk. Ez csakis isteni csodának köszönhető. Mivel Yeti az erdőben elvonulva forrásvízen és kecsketúrón élve negyvennapig böjtölt és meditált, valószínű, hogy a három dolog összegződött és megszűnt a magtalansága. – fejezte be Irma mondókáját és magukra hagyva a férfiakat sietett át Katinénihez, közölni vele is a jó hírt. Mondanom sem kell, hogy Katinéni se köpni, se nyelni nem tudott a megdöbbenéstől. Fülét Irma hasára fektetve hallgatózni kezdett. Aztán megszólalt.

–Nagyonis eleven a kis jövevény. Szeretnék valamit kérni tőled.
–Mi legyen az Katinéni?
–Végezzünk otthonszülést, mint régen! Én harminc évig bábaasszonykodtam a környéken. Szeretném én levezetni a szülést.
–Katinéni, ahogy engemet is maga segített a világra jönni, ugyanúgy az én magzatomat is a maga kezeire bízom. –Katinéni nagyon megörült ennek a döntésnek és máris elkezdett forogni az esze kereke. Így fordult Irmához.

–Irmuskám! Azt ugye, te is tudod, hogy itt isteni csoda történt?
–Lehet, hogy van benne valami Katinéni.
–Nekem az a javaslatom, hogy vasárnap mise előtt átalkéne mennünk Kókányfára a Sisitka plébános úrhoz. Elétárnánk a helyzetet. Mert nekem az a véleményem, hogy isteni kinyilatkozás történt ott, amikor a cigányok szeme láttára elünt a Yeti a trepliről,és,már megbocsájts,de a szarkupacokból, csodálatos életelixírt adó illatos gombák nőtek.Ezt nem lehet mással, csak isteni csodával magyarázni.

Mond valamit. De, akkor már a Yetit is rá kellen beszélni, hogy menjen elgyónni a plébánoshoz, és mondja el neki a látomásait. Hogy s miként jelent meg neki maga az atyaisten. Miként szólott hozzája az éteren keresztül!
–Igazad van. Ez mégjobban megerősítené a plébánosban a hitet. Ő kiprédikálná a csodát, aztán jelentené a feljebbvalóinak. Eljutna a hírünk még a Pápához is! Lenne itt búcsújárás, mint a Medzsigorei könnyező szűznél. Beírnánk a falu nevét a szenthelyek aranykönyvébe!
–Szerintem is. Menjünk el együtt vasárnap a plébános úrhoz!–javasolta Irma, és elbúcsúzva a felajzott szülésznőtől hazafelé vette az irányt.

Közben Imrééknél magas fokra emelkedett az ismerkedési est higanyszála. Éjfél felé már sírva kapaszkodtak össze és kólót jártak. Aztán elénekelték még az új beköltözőknek kedveskedve az „a cigányok sátora, leégett az éjszaka!…” című illusztris eredeti cigánydalt. Természetesen a Tápéi Darudöbögős eljárása sem maradhatott ki a repertoárból. Aztán mindennek megkoronázásául elzarándokoltak a kecskeólhoz szerenádot adni a nőstényeknek.
Eljárták a kecsketáncot, majd rázendítettek, hogy aszongya, hogy: „fejik a fekete kecskét, verik a barna menyecskét…!” Ezzel be is fejezeték a szerenádot. Szép óvatosan, lábújhegyen, hogy senkit se zavarjanak meg álmában elosontak, és hazafelé vették az irányt.