Az öreg Guszti szokásszerint pipázva ült kinn a ház előtti pletykapadon, amikor hatalmas porfelhőt kavarva egy anyaszült meztelen, hatalmas szakállú, köldökig érő hajú alak robogott felé az erdő felől. Az öreg a csodálkozástól kigúvadt szemeket meresztve hirtelen két odvas fogával ráharapott a csibuk szopókájára, hogy csakúgy reccsent! Aztán elkezdte hányni magára a kereszteket. Az, az igazság, hogy tulajdon képen ideje sem volt neki nagyon a meglepődésre, mert a meztelen alak nyomában újabb porfelhő kerekedett és éktelen kiabálással a cigánycsapat vágtatott nagy vehemnciával egyre ordítva, visítva! Elől szaladt a két ikerfiú: Sambec és Umbi. „ott fut a Habakuk, fogják meg! Fogják meg!” sipítozták, hogy beleremegett annak a pár háznak, ami volt a faluban, az összes ablaka.

Mire azonban beérték volna a menekülőt, az átugorva Imréék kerítését a kecskeólba menekült a kérődző kecskék közé. Azok pedig megismervén régi szeretőjüket, óvón takarták el az illetéktelen tekintetek elő.Amint kifulladva Guszti elé ért az üldözőcsapat, már bottal üthették a nyomát. Hamarosan beesik a kifulladástól zihálva nagyapjuk is, Vendel, a bábé. Körbeveszik Gusztit, és kölcsönös faggatózásba kezdenek. Miután kikehelte magát, Kérdi a gyerekektől, mi után rohangásznak ahelyett, hogy hoznák már azokat a gombákat, aminek szedésére indultak az erdőbe, míg az öreg a tisztáson pihenve várta őket, hogy visszajőve a gombaszedésből együtt vigyék haza a Pankának. A gyerekek egymás szavába vágva mesélni kezdenek.

–Bábé, amint kapkodjuk össze a gombákat egyszercsak egy oszlop tetején, csupaszőr ördögöt láttunk gubbaszkodni! Lehet, hogy maga volt az eleven sátány!
–Mit tettek vele?
–Elkezdtük dobálni a gombákkal. Aztán megpróbáltuk lerázni a fáról, ahova felgallyazott magának.
–És, aztán? Mi lett vele? Ezért hagytatok faképnél, rohantatok lélekszakava, hogy alig tudtam a nyomotokat követni abban a nagy porfellegben, amit kavartatok? Eldobáltátok a gombák nagyrészét!
–Egyet bucskázott a fejin át, és, elünt a szemünk elől mintha a főd nyelte vóna el, hatalmas port kavarva a falu felé szánkázott előttünk. Lehet, hogy maga Belzebub, a sánta kanördög húzta a szekerén!

–Ó, hogy a Devla tépkedje ki a szemszőrit! –sápítozott Vendel is, aztán fejét csóválva mégegyszer Gusztinak szegezte a kérdést.
–Fődim, tényleg nem láttál erre futni egy szőrmókot, olyan ősember formájút? – a gyerekek is folytatták Guszti nyaggatását.
–Nem látta, hova tűnt ez a Habakuk?
–Nem láttam én semmit, hacsak a szemem nem káprázott az elébb, mintha forgószelet láttam vóna közeledni. A porfelhő közepibe meg még tán egy ördögszekéren ülő alakot is láttam volna… szánkázni? Lehet, hogy maga Lucifer vágtázott el itten. – motyogta az öreg elbizonytalanodva. Majd a gyerekekhez fordulva visszakérdezett.

–Patája vót neki?–
–Hááát… Annyit láttunk csak, hogy ott gubbaszkodott fenn az erdőben egy oszlop teteibe, aztán mikor megközelítettük kámforrá változva elünt, mintha a föld nyelte volna el.
–Farka se vót?
–De, mintha, valami hosszú micsudája himbálódzott vóna a lábai közt előre, meg hátra, futtában! Nem tudtuk kivenni farok ót-e, vagy pedig csak a pöcse. De, ha a pöcse lett vóna, hát az akkora vót, hogy a Matyi szamarunk elbújhatna szégyenibe mellette!

–Hát, szarva csak vót nekie?
–Eltakarta a nagy, bozontos hajaszőre, azért nem láttuk Gusztibátyó
–Egyátalán emberformája vót neki? Vagy csak káprázott a szemetek? Nem kaptatok ti napszúrást, gyerekeim?
–Mindannyian láttuk, az összes purdéval egyetemben. Amint elünt, összekapkodtuk a körülötte kinyőt illatos gombákat, aztán úsgyi elkezdtünk szaladni a falu felé a hírrel. Amint kiérünk a laposra, hát ott vágtázik előttünk, de olyan gyorsan mintha paprikával kenyték vóna be a seggit.

–Lehet, hogy az ördög kísértett meg benneteket!– motyogta Guszti és javasolta, hogy imádkozzanak egy sort. Így is tettek. Az ima elmondása után hazamentek a Kukucska portára és elújságolták Pankának a hírt. Az meg csak nevetett, de úgy ám hogy még a könnyei is kicsordultak.
–Ugyanmár édesapám, maga se hiszi el, hogy majd az ördög csak úgy, na nem… Azt mondja, hogy ott gubbaszkodott fenn a fa tetein egy treplin?
–Azt én lyányom! A gyerekek nem hazudnak! Látták!
–Folyjék ki a szemünk, ha hazudunk neked Panka!
–Na, akkor most szentember, vagy ördög volt, amit láttatok?
–Olyasmi vót nénje, mint a Habakuk, amit a pap mesélt nekünk hittanórán, aki egy oszlopon gubbaszkodott…

–Az, az oszlopos Simeon volt gyerekek! Belegabalyodtatok a mesélésbe, mint majom a cérnába! Mossatok kezet aztán asztalhoz!–adta ki a parancsot Panka, miközben nekiállt felmelegíteni, az időközben kihűlt paprikás krumplit. Miután telimerte a tányérokat megszólalt.
–Egyetek, hagy teljen a begyetek! –tekintete a furcsa illatot árasztó gombákra tévedt.
–Hát ezt meg hol szedtétek? Nem valami mérgesgobák?
–Az úgy volt – zúgták kórusban a gyerekek, hogy amikor a szent kámforrá vált, a körülötte lévő bűzlő ürüléke egyszerre illatos gombákká változott. Mi meg leszedtük és hazahoztuk őket.

–Jól van, elhiszem. Majd átalvisszük Imréékhez, ha ettetek. Azok ismerik itt a környéken mi terem. Ha, ehető, akkor elkészítem nektek vacsorára.
Így is tettek Háromóra felé átvonultak Imréékhez. Viszik a kosár gombát. Leteszik az asztalra. Imrebácsi szimatolja, nézegeti. Beleharap, kóstolgatja. Aztán bizonytalanul megszólal.
–Sose találkoztam még ilyen illatos, zamatos mennyei ízű mannával. Teszünk vele egy próbát. Este elkészttetem Irmuskával rántottgombának. Ő igencsak érti a módját. Még tartármártást is készít hozzája, meglátjátok, milyen finom lesz!

–és, ha megmurdelunk tőle, te gádzsi?– veti közbe gyanakvón Vendel, de Imre leinti. Ugyanmár, hát hülyének tartasz te engem? Először egy adagot béfalatok a Guszti kutyájával, a Pemetével. Ha az nem dobja fel a tópát tőle, akkor nem lesz nekünk se bajunk tőle.
Így is tettek. Amint hazaérkezett Irma, Ramóna a nagyobbik lány átszaladt hozzája elújságolnia hírt és megkérni, jönne már átal, és készítené el azt a finom rántott gombát nekik. Irma rá is állt a dologra, de a szentről szóló mondát fenntartással fogadta.

Irma állta a szavát, és kötényt kötve átment Imréékhez. Imrebácsi szokás szerint átugrasztotta Imit a szomszédba tojásért.– he, Imikém, ugorgyá mán átall Katinénédékhez párszem tojásért. Pakold tele a kalapodat, aztán siess vissza!

Amint megjött az Imi a tojással, Irma a két cigánylány asszisztálása mellett neki is állt a rántott gombának, meg a tartárnak. Imrebácsinak pedig az volt az első dolga, hogy az első rántott gombafejjel megétette Guszti kutyáját. A kutya vidáman csóválta a farkát és esze-ágában sem volt neki kimúlani. A finom gombaillatra átjöttek Árminék is. Árminbácsi szokásszerint hozta a demizson rabvallató golyhóit, Katinéni meg frissen kisült kenyércipót.

Míg arra vártak, hogy az utolsó gombafejeket is kisüljenek beszélgettek. Hogy, hogy nem, feljött a szóból a Yeti is. Katinéni nekiszegezte a kérdést az Irmának.
–Irma lelkem, van valami híred az uradról?
–Mióta elment még csak fel sem hívott telefonon.
–Lehet, hogy szégyenében, hogy nem tudott teherbe ejteni elbujdokolt. Vagy a Büdöstóba ölte magát?
–Annál jobban szeret az engemet, minthogy ilyet tegyen. Szerintem, felvitte a dolgozatát pestre. Lehet, hogy ott marasztalták konzultációra.

Katinéni azonban csak kötötte az ebet a karóhoz. Nem akart semmiképpen sem belenyugodni, hogy csak úgy eltűnhet valaki a környezetéből.
–Be kék jelenteni, az eltűnését!
–Majd előkerül. Rosszcsont nem vész el! –hárította el Irma a javaslatot. Miközben így forgott a szó és fogyott a golyhói Imre felállt és menni készült. Vendel marasztalni próbálta, de Imit hívta a kötelesség.
–Meg kék fejni a kecskéket Vendelbátyám! –válaszolta és marokra fogva a fejődézsa fülét elindul befelé, a kecskeólba.

Alig telik el pár perc mikor iszonyú ordításra riadnak fel. Az Imi repül fel az eperfa tetejére, mint a győzelmi zászló! Az történt, hogy amint nekiállt Gizinek, megpillantotta a kecskék közt a meztelen csupaszőr alakot. Ijedtében-e, hogy tán ördögöt lát, úgy megrántotta a kecske tőgyit, hogy az egyszerre két lábbal rúgta fel dézsástól az eperfára Imit. Onnét óbégatott lefelé.

–Idesapám: ördög van a kecskeólban!
Erre aztán felugrálak az asztaltól és megindultak a kecskeól felé. Betódulnak, és Imrebácsi lábánál fogva előhúzza a kecskék közül a minden ízében remegő Yetit.
–E vót az, Vendel? –kérdi marokra fogva a meztelen ember hajaszőrit.
–E, hát! –erősíti meg Imrét Vendel. A gyerekek is rákontráznak.
–Megtanátuk a szentet! Éljen, éljen: megvan a szent Habakuk!
A spontán kitört örömködének Irma vetett véget. A még forró fakanállal, jó nagyokat húzott Yeti meztelen fenekére!
–Így kell hazajönni, jómadár? Első utunk a kecskeólba vezet?

Yeti se, köpni se nyelni nem tudott ilyetén forma leleplezése miatt. Végülis Katinéni vette oltalmába. Átalvitte magukhoz és a szapullótekenőbe vizet húzva a kútról, lesikálta. Aztán Áronbácsi megborotválta. Irma pedig hazaszaladt ingé, meg gatyáé. Felőtöztették. Most már teljes volt megint a csapat. Lehetet vacsorához ülni, és utána kvaterkázni.

Yeti természetesen beszámolt a negyvennapi böjttel egybekötött meditációról. Imi is felfedte bűnsegédi mivoltát. Így nem maradt más, mint várni a csodát. Ha Irma megfogan, akkor valóban isteni csoda történt. És azt pedig jelenteni kell a papnak. Mert bizony úgy van az, hogy isten földi helytartójának, jelen esetben Sisitka esperesnek, tudnia kell arról, ami a reá bízott lelkek között történik.Hát,akkor még egy ilyen csuda dologról, mindenképpen értesülnie kell!