A boldogság vakon az ölembe hull,
Mint egy csepp illatos nyár.
De én tépem, taszítom vadul,
(Talán mert láncot hord magán).
Korbácsütés-ízű gondolat,
Hogy két ajkam eretnek...
Egy szó metszi belülről a torkomat,
Egy egyszerű szó: szeretlek.
Kimondani könnyű volna, de
Nyelvem makacsul ellenáll.
Nyílt, nyomorék szívvel, de
Deviáns szájjal oly nehéz
Elfojtani a vélt valóságot.
S most itt állok előtted némán,
Konok szemekkel, szavaidtól bénán,
Zsibbadt elmével bámullak...
Lüktet bennem: fontos vagy.