Fáradt színekbe öltözik a gyötört táj.
Nyomja ki szemét Az, kinek a gyönyör fáj!
Vért könnyező szemekből csorbult hegyű tőr
mered, savmarta arcok látványa gyötör.

A fényszomjam:Sötét méhébe rántó kéz!,
de az ecsetét feketébe mártó éj
nem kímél, és rubin oltárára kötöz,
feszülő testem fölött madara kőrőz.

Fagy költözött a szétpattanó ajkamra,
mert kinlódó testem már régóta kamra.
Megalvadt a lét vérem vörös patakján...
Nekem minden kell az élet horpadt ajkán!

(Mert kell! Kell s akarom!
Soha magam meg nem adom!)

Bp., 2006.06.15.