Nyomasztó ez az éjszaka…
A tomboló vihart hallgatom,
Ahogy a nehéz esőcseppek
Koppannak az ablakon.

S a ritmus, amit vernek,
Visszhangja drága nevednek…
De most is csak elképzelem,
Amint újra itt vagy…velem.

Csak törékeny, fáradt álom,
Két gyönyörű-gyilkos szemed.
Hiába keresem, sosem találom:
Valóságod örökre elveszett?

Érzem a szél haragját.
Mintha hangod üvöltene…
De sosem üvölt, nem kiált,
Csak éppen suttog nekem.

Az őrületet suttogja, az álmokat,
A gyötrelmet, mit elbírni nehéz,
Ha nincs mosoly, mi támogat,
S nem ölel őszintén, nem vezet a kéz.