Mély sebekben a húskampók nyoma
Maró emlékek örök otthona.
S rángat, mint egy bábot, egyre erősebben,
Míg a sajgó szívnek forró vére serken.

A fájdalmat sóhajtó, gőzölgő sebeknek
A gyógyulás álom - mindig csak hegednek.
És minden nap hazudnak, elillannak,
Míg a gyilkos kampók újra felvillannak.

S lesújtanak - jobban fáj, mint azelőtt.
A gyötrelem új hibáknak ad erőt,
S a szívet gyengíti, sorvasztja a végsőkig.
Míg utolsókat dobban, majd sóhajtva engedelmesen elvérzik.