Azon a hajnalon hiába erőlködött a falu két szem kakasa, kukorékolásukkal sehogyan sem tudtak életet verni a kecskeólban szunnyadókba. Úgy nyócóra felé Imrebácsi ébredt elsőnek. Kicammogott a kerekes kúthoz és felhúzva egy vödör jéghideg kútvizet belenyomta a fejét nyakig. Aztán kihúzva belőle prüszkölve fröcskölte szét ősz sörényéből a vizet. Miután magához tér kissé, beballagott a kamrába és kihozott egy vödör hideg zsendicét. Az ajkaihoz emelte és lehúzott belőle egy literre valót. Ettől kezdett kitisztulni az öntudata. Lassan felszállt a mámor köde, mely tegnap este igencsak rátelepedett az agyára. Fogta a maradék zsendicét beballagott vele a kecskeólba.

A többiek éppen ébredeztek mély kómájukból. Guszti kezébe adta a vedret, amit az mohón meghúzott ,majd továbbadta Vendelnek, elvégre mégiscsak ő itten a vendég. Mire körbejárt a veder, ki is űrült annak gyomorerősítő tartalma, a friss, hideg zsendice. Aztán feltápászkodva elindultak a kúthoz. Imi felhúzott egy-egy rocska jéghideg kútvizet és egyenként megmosakodván benne, lemosták magukról a tegnapi gyalázatot.

Míg tartott a mosakodás Imre kiadta az ukázt Imi fiának.
–Imikém, he, ugorgyá mán át az Árminékhoz kapkodjál össze egy tucat tojást! Összeütök egy szalonnás, gombás tojást früstökre. Így is lett. Percek múlva megjelent Imi a kalapjába gyűjtött tojásokkal. Imrebácsi pedig nekiállt a tojásrántotta elkészítésének. Reggeli előtt a kutyaharapást szőrivel elmélet alapján felhajtottak egy-egy decinyit az Árminék adta kertészaggató szilvapájinkából és nekiálltak a früstöknek.

Miután végeztek az evéssel előkerült a golyhói. Most azonban már csak az illúzió és a szokás kedvéért mértékkel iszogattak. Guszti sandán vizslatta Vendelt, majd megszólalt.
–idefigyelj testvérem, he, nem vagy te a Kácsa cigánynak a rokona, merthogy nagyonis arra hajazol?
–De, biza’, az lennék: Kácsa Vendel a becsületes nevem.
–A kacska Kácsának lennél a fia?
–Hát ki másnak, nameg a Trézsinek, a máminak.
–Atya, gatya, de kicsi a világ! He, én meg egy padban ültem az elemiben az apáddal!
–Keed is Geszterédi?
–A hát! Minden rendesember Geszterédi vagy Penészleki!

–Akkor hát?– nézett az öregre döbbenten Vendel.– Az öreg rágva egyet a pipacsutorán hegyeset sercintve a kövezetre kibökte.
–Akkor csak két ház van eladó!
–Na, de Gusztibátyám, nem így egyeztünk meg tegnap! Nem állja a szavát keed?
–Az én másik házam nem eladó!
–hanem?
–Ajándokba adom az én Kacskakácsa komámnak! Nem gondoljátok tán, hogy kereskedek rajtuk. Punk-tum! Vita lezárva ővik, a másik házam! –ezzel összeölelkeztek és cuppanós ajakcsókot váltottak egymással, mint az a testvérek között szokás. Ezzel asztalt bontottak és ment ki-ki a dolgára.

Hazatérve Benőéhez a gyerekek azzal fogadták Vendelt, hogy menne ki velük az erdőbe gombászni. Az öreg ráállt és kiskosárkákat a karjukra véve elindultak gombászni. Amint egyre feljebb és beljebb haladtak az erdőbe csak ámultak és bámultak ennyi szépség láttán. A gyerekek egyik kezükkel a szamócákat tömték szájaikba, másikkal meg a gombákat szedegették. Egy kies tisztásra érve leültek pihenőt tartani. Vendel magaköré gyűjtötte őket és mesélni kezdett.

– Amikor még a messzi Indiában élt a lovári, teknővájó cigányok népe, akkor volt ránk jó világ! Abban az áldott országban örökké sütött a cigányokra isten áldott napja. Nem kellett nekünk fűteni, sosem volt ott tél, csak nyár. Milliom egy virágillatozott, pompázott a réteken. Csak le kellett értük hajolnunk és máris fontuk a nyakba akasztható virágfüzéreket. Bevittük a hindu templomokba és eladtuk a hinduknak, tegyék áldozati ajándékul az isteneik elé. Hálistennek annyi istenük volt, mint égen a csillag. Soha nem fogytak ki belőlük.

Miután eladtuk a virágfüzéreket nem volt más dolgunk, csak heverészni a hencsereken, cicerézni az asszonyainkkal, lányainkkal és várni az ebédet. De azért voltak ennél komolyabb dolgok is. Volt hogy hónapokra elvonultunk egy-egy nyárfásba és ezerszám gyártottuk a tekenőket, fatányérokat, evőeszközöket. És amikor készen lettünk befogtunk egy-két kóborló szent tehenet a szekér elé és befuvaroztuk az árút Delhibe, a Csandi Csókra, a nagypiacra. Rengeteg pénzt kaptunk érette és az aranyutcában gyönyörű karkötőket, függőket, kössöntyüket vettünk az asszonyainkra belőle. Úgy éltünk ott, mint egy megbecsült tisztes iparos réteg. Mert ugye voltak közöttünk bognárok, kovácsok és vályogvetők is. A cigány mindenhez értett.

– Történt egyszer, hogy a vajdának született egy gyönyörűségesen szép lánya. Hetedhét országban híre ment a szépségének. Eljutott a maharadzsához, Abdullahhoz is a híre. A maharadzsa magához rendelte őket, de a vajda visszaüzent, hogy a cigányoknál az a módi járja, hogy a kérő jön lánynézőbe hozzájuk, nem fordítva. A maharadzsa vándorköszörűsnek öltöztette be a legkisebb fiát, akinek a szépséges cigánylányt szánta és elküldte a cigányokhoz.

– Az volt a stratégiája, hogy a fiu magába bolondítja a lányt, és megszökteti, ahogy a cigányoknál dukál. Ezért nem érheti szó a ház elejét, még a cigányoknál sem. De fordítva sült el a dolog. A vajdának megtetszett a szépséges fiatal fiu és elhatározta, hogy megszerzi magának fiúszeretőnek. Ugyanis abban az országban ez mindennapos dolog vol, még a cigányoknál is. Csakhogy a sors közbeszólt. Mielőtt még a vajda magáévá tette volna a maharadzsafiút, az úgy összegabalyodott Zulejkával, a szépséges cigánylánnyal, hogy elháltak. És mint célja is volt, hogy meneküljön a vajda zaklatása elől, megszöktek. Nem mentek haza a maharadzsa országába sem, mert tudták, hogy a vajda ott megtalálja őket és visszaveszi a lányát, vagypedig azt az árat szabja ki érte, hogy megfarkalhassa a maharadzsafit.

– Ramajána, a maharadzsafi útravalóul kapott apjától egy batyura való drágakövet. Óriási érték volt ez akkoriban. Ezzel a jussal indultak el a messzi északra. Az orosz szteppéken táborozva befogadták őket az ottani lakosok és a pár évvel utánuk szökő hetvenkét cigánycsaládot is. Ramajánát törzsfőnöküknek választották és karavánná szerveződve elindultak hosszú, végetnemérő vándorútjukra.

– Bizony, a honfoglaló magyarokkal több ezres cigánykaraván is megérkezett Magyarországra. A magyar sereg lovait a cigányok patkolták, tekenőiket, kádjaikat, evőeszközeiket a cigányok készítették. Így aztán mi, cigányok is honfoglalók vagyunk, veletek, magyarokkal együtt. Ezért kell békességben élnünk együtt, egymást tisztelve és segítve.– fejezte be a mesét Vendel.

Miközben Vendel mesélt Sambec az ikrek egyike elbóklászott, hogy újabb adag szamócával szedje teli a kosárkáját. Egyszercsak lélekszakadva rohanvást jő. Így kiabál: Bábé! Gyüjjetek gyorsan, mer olyat, láttok, hogy na!
–Csak nem valami csudát láttá, te gyerek?
–De, bizony azt Idesapám: egy oszlopon meztelen ember gubbaszkodik. Benyőte a szőr a fejit. Körülötte meg rettenetesen büdös van, csupa szar minden!
–na, gyerünk, nézzük! –ugrott fel Vendel és véget vetett a mesélésnek. Óvatosan lépkedve elindultak abba az irányba, ahonnan Sambec idefutott. Mikor az oszlop közelébe értek Vendelben megállt az ütő. Úgy hányta magára a keresztet, mint a hajderménkűt. Közben óbégatva térdre rogyott.

–Szent Habakuk! Oszlopos Simeont ez, vagy mi más lenne, ha nem az ördög incselkedik velünk. Ti is látjátok, amit én gyerekeim?
–Dik, bábé, Láttyuk!
–Édes istenem megnyugodtam, nem vagyok vak! Menjünk közelebb, nézzük körbe!
–De bábé, nagyon büdös van körülötte!
–ne törődjetek most ezzel, érintsük meg a szentet mielőtt kámforrá, válik!–adta ki a parancsot Vendel és elindultak az oszlopon gubbaszkodó Yeti felé.

Ekkor megmagyarázhatatlan jelenség, valóságos csoda történt. Amint a szarkupacokat kerülgetve, át akarván lépni ezt a bűzkerítést, hogy megérinthessék a szentet tartó oszlopot, hirtelen fényözön borította el a treplin ülő szentet, és amikor a fénytől elvakítva, újra kinyitották a szemeiket a szent elünt. Helyette csak oszlop maradt és körülötte a szarkupacok helyén fenséges illatot árasztó gombafejek nőttek ki pillanatok alatt a földből.

Magukhoz térve ámulatukból csak dögölgették a szemeiket, és egymásra tekintgettek bambán.
–Láttátok? Ugye láttátok? –kérdezgették egymást és beletörődve a szent felszívódásába nekiálltak a csodagombák összekapkodásának. Mint utóbb kiderült csupáncsak az történt, hogy az úr, kifordította a teret és Yetit ötödik dimenzióba átemelve, hirtelen kinyitotta a dimenzió kaput. Yeti, átsétálva a dimenziókapun elindult a falu felé.
Vendel és gyermekei szintén a faluba igyekezvén arrafelé vették az irányt, ahonnan jöttek.