Ne nézd a sorokat, ne keress hiába,
Nincs it más, csak mit bárki meglátna.

Nézd inkább a bárki gyermekét,
Te, aki sokból is csupán keveset ért.

Ne kérd számon a valós kérdést,
Hisz én sem teszek számon kérést.

Mert számon kérném sorsomat,
Ha elviselnéd hangomat.

De befogott fülekkel vakon ordítasz:
Nem tudom miről de fájón okítasz!

Hangomat fájlalod, bár nem ez a lényege,
Ezt bárki más megtenné, nem kell, hogy megértse.

A Változás az miután vágyódik szívem,
De fegyver helyett, egy toll lett osztályrészem.

Írhattam volna így is, és lehettem volna más,
Olyan mint Te: csupán bárki más...