Magas hegyek,
Álmos völgyek,
Köd tavak,
Földek,
Szép szavak.

Vége hát a nyárnak, eljött a szürkeség,
Lehulltak a levelek, elmúlott a büszkeség,
És nem marad más, csak a messzeség.

Ó a távolba révlő bús szavak,
A fagyos, mozdulatlan, halk tavak.
A hullámok emlékei, a nyári szelek,
Az elhangzó ismerős, boldog nevek.
A hegyek, a zöld mezők,
A völgyek, az erdők.
És a nap, vagy a szél,
Mi már nem mesél.

A tél emlékei, haza tértek,
Bosszút forralt maga a lélek,
A nyarat börtönébe zárta a szél,
Eljött az örök, végtelen tél.