Ettől a naptól kezdve Yeti végleg ott ragadt Irmánál. Minden vágyuk egy utód összehozására öszpotosult. Azonban bárhogy is igyekeztek a gyerek csak nem akart összejönni. Irma bizonygatta, hogy biztosan azért nem sikerül az utódnemzés, mert ő már kiöregedett. Yeti pedig váltig bizonygatta, hogy ő a magtalan. Ezért csak önmagát kárhoztatta. Mondogatta is olykor.
–Látod kincsem-bogaram, most visszaütött a fajtalankodásom. Lehet, hogy azoktól a büdös kecskétől kaptam el valami rosszbajt! Vagypedig a teremtő isten büntet a megátalkodott istentagadásomért.

Irma egyre csak vigasztalta, hogy nem baj, majd fogadnak egy cigánygyereket örökbe, úgyis annyi terem belőlük, mint a dudva. De Yetit nem lehetett eltéríteni a gondolattól, ami megfogant benne. Mindig csak az önmarcangoláson járt az esze. Mindenáron vezekelni akart.
Egyik este kinn ült a verandán és csillagokat nézte. Aztán hirtelen megszédült és megjelent egy kép az elméjében. Látta az urat, amint az feddőn mutatójúját felemelve így dorgálja.

–Yeti fiam. Vissza kell térned a karmádra! A parancsom a következő számodra: tegyél úgy, mint az Oszlopos Simeon! Negyvennapi böjtöt rovok ki rád egy fa tetején gubbaszkodva. Negyvennap alatt csak forrásvizet ihatsz, és kecsketúrón élhetsz! – mondta az égi jelenség és kihunyt agyában a kép. Yeti megborzongott és fázósan gombolta be az inge nyakát.

Még azon melegiben átcaplatott Gusztihoz. Az öreg szokás szerint kinn ült a pletykapadon és rágta a csibukja szárát. Mellette hevert elnyúlva hű, korcs ebe: Pemete. Yeti illedelmesen üdvözölte, majd leült mellé a padra. Fészkelődött, nyújtogatta a nyakát, mint aki szólni készül. Az öreg kivette nyarai közül a csibukot. Bal tenyerébe kiverte a hamut belőle, aztán be letette a pipatartó zacskóba. Kisvártatva Yetire sandítva gyanakodva megszólalt.

–Mit toporogsz itt te gyerek, mint a szarógalamb? Ki vele, essünk túl rajta!
Yeti nagy levegőt véve elővezette a témát.
–Lenne egy kis meló.
–Osztán mi légyen az?
–Egy oszlopot kék eszkábolni, a teteibe megy egy négyzetméternyi talpazatot!
–Osztán milyen magas legyen, he?
–Olyan magasnak kéne lennie, amiről ha akarnék se tudnék leugrani anélkül, hogy csontomat ne törném.
–Hát, akkor annak legalább hétméteresnek kell lennie.

–Van ekkora oszlopa, ami ilyen magas és elbír engemet is?
–Hát, nem is tudom meg kék néznünk! Gyere be, osztán széjjelnézünk a műhelyben!
Így is tettek. Addig, addig méricskéltek, nézegettek, tervezgettek még igencsak a pohár fenekére, néztek. Úgy berúgtak, mint az albán szamár. A végén összekapaszkodva kisérték egymást haza. Irmáig az út nem tartott soká, csak át kellett menni az úttesten, de amig odáig elértek! Irma már kinn állt a kapuban, kezében a sodrófával és jól elpüfölte a falu csendjét részeg óbégatásukkal felverő férfiakat. Miután jól eltángálta őket, behivta mindkettőt a házba és jó erős feketekávét főzött nekik. Közben így dohogott.

–Elment kendteknek a józan eszük? Így lejáratni engemet! Holnap az egész falu erről fog beszélni! Mi volt az a fontos megbeszélni való, ami ennyire a fejükbe szállt?
–Hát az úgy volt–kezdett bele a mondókájába Guszti–hogy a Yeti átalgyütt hozzám, egy munkát megbeszélni.
–Azt látom, hogy alaposan sikerült megbeszélniük. Aztán mi lenne az?
–Hát az úgy volt, hogy jelenésem volt. Megérintette a lelkemet az atyaúristen. –kezdte a felvezetést Yeti, miközben nagy szorgalommal kavargatta a forrókávét.
–Aztán ezt el is higgyem?–vetette közbe mérgelődve Irma.–ok az ivásra mi! Hát ezért vagy te olyan, mint a herélt kakas! Cicerézni azt tudsz, de gyereket csinálni!…

–Hát éppen ez az, kis gumimókusom, bülbülmadaram! Sugallatot kaptam!
–Az ívásra?
–Nem, az úr megvilágosította az elmémet. Penitenciát rótt ki rám. Ha rendben elvégzem, amit kiszabott rám, akkor te teherbe fogol esni, ezt megígérte.
–Te meg bevetted ezt a dudlit?
–Be, én tövig!
–És te öreg, te mit szólsz?– Guszti nagy komolyan blattolva Yetinek helyeslően ingatta nagy busa fejét és igencsak ráharapott a csibuk szopókájára. Irma hűdött arccal vizsgálgatta őket. Kétkedőn tette fel újfent a kérdést.
–Csak azt akarjátok bemesélni nekem, hogy megjelent nektek az úrangyala?

–Nem, persze hogy nem. Hiszen maga az Úristen jelentkezett be, ő maga személyesen. És kirótta a penitenciát.
–Na, ki vele,gyorsan,mi légyen az!–emelte fel a sodrófát Irma. – Yeti fejét vállai közé húzva Irmára pislogva nekiveselkedett.
–Kimondom kerek, perec, nem titok: negyven napra el kell vonulnom, mint Jezebezeusnak a pusztába, hogy testben és lélekben megtisztulva visszanyerjem a férfiasságomat. –Irma, bénultan engedte le a sodrófát ütésre emelő karját és fejét ingatva így replikázott.
–A férfiasságodat nem veszítetted el te mamlasz! Hanem a magodat kellene visszanyerned, mert magtalanná váltál!

Yeti ezen mélyen elgondolkodott, majd fejét félrebillentve felfelé nézve rásandított Irmára, aztán a sodrófára és így korrigált.
–Hát, akkor a magomat, nem mindegy az! Secko jednó! Szóval elvonulok és kész! Negyven nap mulva új emberként, megvilágosodva kerülök elő.
–És ki visz neked élelmet? Vagy az erdő vadgyümölcsein, férgeken, hernyókon élsz, mint az a Zebedeus a pusztában.
–Mondtam már, hogy böjtölni fogok. Nem kell sem ruha, sem étel! Egyedül tiszta forrásvizet fogok inni.

–Megtudhatnám, merre találok rád?
–Senki sem zavarhat az éggel való kommunikálásomban. Remetként fogok elvonulni az erdő sűrejébe! Ne keress! Majd jelentkezem!
–Mikor kezded ezt a kéjutazást?
–Pénteken.
–Ágyesz-bugyesz! Ebben maradunk uracskám! Ki visz neked tisztaruhát, ha én nem? Vagy az eredi manók, öltöztetnek, borotválnak, nyirják a hajadat?
–Semmire nem lesz szükségem. Teljesen ruhátlanul, anyaszült meztelen fogok egy ültőhelyemben a sarkaimon guggolva kuksolni, és csak meditálok, meg meditálok.

Irma hűdötten nézett rájuk, majd Gusztit kezdte korholni.
–Gusztibácsi, mit itatott ezzel a jómadárral? Kiesett neki az eszekereke! Maga ebben partner, blattol hozzá?
–Én, e? Máminthogy én? Irmuska, hogy is feltételezi rólam, hogy egyhúron pendülök ezzel a gyüttment urával? Kikérem magamnak! Korrekt üzleti kapcsolatban állunk egymással. Én szolgáltatok ő meg fizet érte. Ez pedig üzleti titok.
–Bánomis én micsinálnak! Ahogy elviszi tőlem az ördög szekere, majdcsak visszafújja őt a forgószél!–jelentte ki Irma jelentőségteljesen és ezzel lezárta a vitát. Többet nem beszéltek róla. Guszti hazatámolygott, Yetit lefektette és imádkozott egy sort az ég urához, hogy fordítaná meg hitestársának a szekere rúdját visszafelé.

Másnap a Yeti átment Imrebácsiékhoz és maguk mellé véve Gusztit eltűntek az erdőben. Az Imréjék erdei tisztásán fakadó forrás közelében kinéztek egy öles tölgyfát. Hozzátámasztották a tyúklétrát, és hétméter magasan lefűrészelték a derékban. A fa lombkoronáját hazacipelték és Guszti irányítása mellett nekiálltak egy másfélszer másfélméteres trepli elkészítésének. Mikor készen voltak a treplivel, akkor Guszti kifúrta a négy oldalának a közepét és támasztódúcokat illesztett bele. Ezek másik végét a fa törzsébe fogják fúrni, hogy megtámassza a trepli.

Mikor mindennel elkészültek, akkor péntek este a holdvilág fakó fényénél kifuvarozták a kellékeket az erdőbe. Az Imre gyerek a hátán cipelte a treplit. Imrebácsi vitte a dúcokat. Guszti a tyúklétrát és a szerszámait. Yeti pedig egy palackot és egy kötelet. A tett színhelyére érve nekitámasztották a fatörzsnek a tyúklétrát és Guszti kifúrta a négy tartólyukat a fatörzsben. Imre felmászott a létra tetejére és felhúzta a treplit. Miután elhelyezte a levágott csonk tetején, egyenként helyére illesztette a tartó dúcokat. Úgy állt a trepli mint Katiban a gyerek.

Már csak a stratégia megbeszélése volt hátra. Yeti úgy igazította el őket, hogy minden hajnalban jöjjön fel az Imi, és ő le fogja engedni az üres palackot. Az Imi dolga lesz, friss forrásvízzel megtöltve egy csupor kecsketúró kíséretében a leengedett kötélre kötve Yetinek felküldeni. Yeti forrásvízen és kecsketúrón fog élni negyven napig, amig meg nem tisztul. Miután így eligazította őket, levette ruháit. Batyuba kötötte őket és Guszti gondjaira bízva anyaszült meztelenül felmászott a fa tetején álló treplire. Aztán már csak a tyúklétra elvétele volt soron. Miután elvitték, már semmi összeköttetése nem volt a földi világgal. A férfiak megfordultak és búcsú nélkül lebotorkáltak a dombról.

Yeti magára maradt gondolataival és az úrral. Várta a megvilágosodást. Ott is maradt volna az idők végezetéig, ha a sors nem szól közbe. Mert a sors nagy kártyajátékos. Úgy keveri a lapokat, hogy még a legnagyobb hamiskártyáson, sőt a Rodolfón is túl tesz.