Ajkadon fakó árnyat vetettek,
A halál vérző hangjai.
Emlékedbe nyomot véstek,
A hajnali fény madarai.

Emeltem poharam, hangok hívtak odaát,
Láttalak, ahogy lelked emészti önmagát.
A csendet ittam akkor épp,
Hallgattam a bús nász dallamát.

Az öngyilkos vágyak maradtak csak,
Azt mondták várnak a vízhangjaik.
Az ürességben az aranyló homokkő,
Reménysugár az terméketlenségben.

Halott termekben, hol markolt,
A félelem...
Ablakain a forróság tűként,
Hatolt belém...

Elhagyott ajtókon át,
Léptünk be mindannyian.
Hol, alakot öltött velünk,
A feketeség...

A csendet ittam,
Akkor én...
Elfeledett álom,
Remény...
A csendbe burkolt fulladás,
A végtelen,
Az enyém...