Szómagarázat a mű végén!

A nevem, GHORN KALIDAR. Egy fiatal Khal vagyok. Ahogy az Ynevi ember fogalmaz: Oroszlán ember. Khagban a vadregényes őshazában születtem, lenn a déli hegység lábánál. Ám mára már Ynev más tájait járom. Szívem visszahúz otthonomban, de tudom többé soha nem térhetek vissza...
Megcsillan a napfénye a déli hegység ormain. Újra megvirradt Khagban. Kinyílik a szemem. Ugyanúgy fekszem a szalmán, mint este, mikor leheveredtem. Fárasztó napom volt. Egész nap a kunyhó és a fegyverkovács között ingáztam. Izgatott voltam. Gerohn Harr jó barátom. Ő készítette el azt a csodát, amire a magamfajta ifjonc vadmacska vágyhat: a Ghont ! Másoknak egy ghon, Nekem a Ghon. A legszebb kézimunka, amit valaha láttam. Most itt van a kezemben. Markolata szilárdan simul párnás kezembe. És a pengéje! Ahogy a hosszú pengén végigfut a fény, meglátom a legcsodálatosabb dolgot. Egy véset töri meg a fényt. Ghor Kalidar - A nevem vésete. A barátom két kezével véste az acélba. Egy igaz barát, igaz ajándéka. És most itt van a fejem alatt a szalmába szúrva. De kihúzni sem tudtam már, zörgettek a kunyhó ajtaján. Nem húztam ki a kardot, ne lássa senki amíg nem kezdem használni. Atyám állt az ajtóban.
- Itt az idő fiam. - hangzott a mondat a szájából.
Az idő. Igen. Eltelt. Nyolc esztendeje volt, hogy először megpillantottam a sárga napot. Ma nyolc éve. Eljött az a kor amikor a fiatal Khal fegyvert választ, mentorhoz szegődik, és kitanulja a tradicionális fegyverek forgatásának művészetét. Én a Ghont - a kétkezes szarv kardot - választottam. Miközben felöltöztem, gondolatban elképzeltem a mentort, akit atyám választott számomra. Kardomat kihúztam a szalmából, és gondosan rongyokba burkoltam. Karomba vettem kincsemet, és határozott léptekkel elindultam atyám nyomában. A faluban most kezd éledni a nép. Kevesen járnak az úton, de bárki meglát, furcsán mosolyog Rám. Atyám kihúzott vállal, büszkén lépdelt előttem. Egy kis idő elteltével jól felépített, szikla alappal rendelkező kunyhóhoz értünk. Többszőr láttam már ezt a házat, de soha nem tudtam ki lakik benne. Atyám zörgetett. Kis idő múlva kinyílt az ajtó. Meglepő volt a látvány. Egy fekete sörénybe burkolt sebhelyes arc. Ezt ismerem. Az öreg Rogokh volt. Évekkel ezelőtt láttam utoljára. De annál többet meséltek róla szüleim. Még születésem előtt Ő volt az, aki visszatért az ősi démonok imádatához. Majdnem pusztulást hozott a falunkra. Atyám közreműködése azonban megmentette a falut. De ez majdnem az életébe került. Rogokh mentette meg. Tettéért mentelmi jogot kapott, életben maradt, de azóta senki nem keresi a társaságát.
- Ghorn Khnldor. Évek óta nem mutatkoztál. Miért kerestél fel?
- Itt az ideje, hogy törlessz. Most betarthatod, amit igértél !- atyám hangja magabiztos volt mint mindig.
Rogohk tartozása évek óta fenn áll, hisz atyám intézte mentelmi jogát és akkor Rogohk esküt tett Neki, hogy egyszer meghálálja.
- A kis Khalidar. - lekicsinyített! Némi megvetés érződött hangjában, pedig alig fél fejjel voltam kisebb nála. - Ha jól hallottam a nyolc esztendős. Igaz?
- Rogokh! Harcoltam veled. És a környéken nem ismerek Nálad jobb harcost!
- Évek óta nem beszélek senkivel! Ne várd Tőlem, hogy magam mellé vegyek egy tejfeles szájút - ezek a szavak kiséretében megfordult és behajtotta az ajtót.
Ekkor atyám megtámasztotta.
- Esküt tettél Rogokh! Tartsd a szavad! Ezt úgy mondta, mintha egy tőrt mártottak volna a szívébe.
Rogokh visszanézett. Egy káromló vicsor futott végig a arcán.
- Hozd be a kölyköt.
Ahogy beléptem, arcomat megcsapta a füst, rodhadt hús, és az erős test szag összekeveredett aromája. Leendőbeli mentoromnak nem sok testi igénye volt. Szalmán, ételen, tűzön, és néhány rongyon kívül nem sok minden volt a sötétben. Begyújtotta a tüzet. Így félhomály lett a szobában. A falon a lángok tánca sejtelmes érzéseket ébresztett bennem. Nem féltem, de feszült voltam. Odalépett hozzám. Beletúrt sörényembe, amelyre igen büszke voltam. Megfogta a tarkómat, és határozott mozdulattal körbeszemlélte arcomat. Majd másik kezével széthúzta a számat. A fogaimat vizsgálta. Körbe szemlélt. A karmaimat is megvizsgálta.
- Igen valóban megérett. Sörénye dús, a fogai és karmai erősek. Izmai még fejletlenek, de ezt lehet korrigálni. - szolt Rogokh fennkölten. Kicsit sértő volt.
- Tehát vállalod?
- Évszakonként 3 arany, első évben nem megy haza, és nem vállalom a felelőséget azért ha ügyetlensége miatt éri valami.
Három arany! Életemben nem láttam ennyi pénzt egy helyen. De atyám elővett köpenye alól egy bőr erszényt.
- Az első három részlet! - dobta oda Rogokhnak rendületlen arccal.
- Most pedig elbúcsúznék a fiamtól.
- Csak tessék. - szolt Rogokh és az ajtó felé mutatott.
Atyám megfogta a vállam és kivezetett. Az ajtó előtt álltam. Furcsa szorongó érzésem volt. Talán minden változás ilyen. Az élet amit nyolc évig megszoktam, ma gyökeresen megváltozik.
- Khalidar! Szólított atyám.
- Igen!? - néztem rá ködös tekintettel. Hangom fojtott volt, határozatlan..
- Fiam! Tudom furcsa ez Neked. De mindenki életében eljön ez a nap. Mindenki megéli ezt. Én is túlestem rajta. Tiszteld a mentorod, mint atyádat. Három évig Ő nevel Téged. Büszke akarok lenni Rád!
- Az leszel atyám! - ezt olyan elhatározással mondtam, mintha minden eddigi érzés kiveszett volna belőlem.
A nagy, és erős hím ekkor olyat tett, amit még soha nem láttam tőle. Könnyek gyűltek a szemébe, de kicsordulni nem volt idejük, mivel addigra átölelt hatalmas mancsaival. Most először éreztem magam egyenlőnek. Felnőttnek! Majd elengedett, megmarkolta vállam, és elköszönt:
- Minden jót fiam!
- Minden jót atyám! - szóltam, mélyen a szemébe nézve.
Erre lesütötte a tekintetét, és ugyanazzal a mozdulattal megfordult, és elindult. Ám egy pillanatra mégis megállt.
- Majdnem elfelejtettem gyere velem.
Nem tétováztam. Elvezetett Gerohn Harr kovácsműhelyéhez. Barátom már messziről üdvözölt bennünket:
- Tiszteletem Kheldor Khalidar! Elkészültem ám. Mosolygott.
- Akkor ne tétovázz! Hozd ide! - utasította atyám.
Örömteli izgalom volt a hangjában. Én is izgatott lettem. Nemsokára megjelent Harr egy méretes rongyokba csavart csomaggal. Nehéznek tűnt, de ez nem látszott Harr arcán. Az elmúlt években megmunkált fémek acélosra edzették testét. De érzelmei kiültek az arcára. Boldog volt, és büszke.
- Ez az Én ajándékom - mondta atyám.
- Édesatyád a születésed évfordulójára készítette ezt. - és átnyújtotta Nekem a csomagot.
Valóban nehéz volt. Ahogy bontogatni kezdtem, megcsillant az acél szürke színe. Akkor már tudtam:
- A Hargh! - az acél bőr! Az a mellvért, amit a Khal férfi saját testére kovácsolnak. Szemem szikrázott a csodálattól.
- Az enyém?- kérdeztem hitetlenkedve. Harr bólogatott.
- Viseld büszkén fiam! Most indulj vissza mentorodhoz! - Ezekkel a szavakkal elbúcsúzott, és elindult.
Sokáig figyeltem lépteit. Még akkor is bambultam, mikor már régen eltűnt a kunyhók között. Harr térített magamhoz. Egy őszinte mosollyal biztosított bizalmáról.
- Köszönök mindent !- mondtam, de Ő csak bólintott egyet.
Megfordultam és elindultam., egyik karomban a kardom, a másikban a vértem. A nap már a zeniten járt, mire az öreg Ragokh kunyhójához értem. Nem volt nagy kedvem bemenni. Sóhajtottam. Kinyitottam az ajtót. Amint betettem a lábam, teljesen ledermedtem. Egy Raghar pengéje feszült a torkomnak. A tőrkarom éles volt, a bundámat sértette.
- Első lecke: mindig zörgess, mielőtt bemész valahová!- lefagytam.
Ragokh eltette a tőrkarmot, és befordult a szobába. Én még alig felocsudottan becsuktam az ajtót.
- Tehát Te volnál Kheldor fia Kalidarr. Azt jegyezd meg: nem azért vettelek magamhoz, mert akartam. Nézzem! Mit hoztál magaddal? - egészen felcsillant a szeme, amikor meglátta az acél bőrt. Irigy volt. Az Ő vértjét annakidején elkobozták.
- Egy Hargh. Nem rossz. Az a kezedben ghon. Igaz? Na mutasd!
Átnyújtottam kardomat. Lecsavarta róla a rongyokat. Gondosan megszemlélte. Majd rám nézett.
- Erre még nincs szükséged - mondta és bedobta a kardomat a szalma közé. - Erre meg nem is lesz, amíg ilyen gírhes vagy. - kikapta a kezemből a vértet, és a kard mellé dobta.
Lemerevedtem. Mintha beleléptek volna a mellkasomba.
- Mi lesz a leckékkel? - kérdeztem.
- Leckék?! - el sem bírod a kardodat! - nevetett gúnyosan.
Majd letörölte a mosolyt az arcáról. Leült a szalmára, és számolni kezdte a pénzt, amit atyámtól kapott. Kilenc arany volt benne. Tehát három évszakra biztosított volt a tanulásom. Innen nem szabadulok. Kénytelen voltam megszokni. Ekkor hirtelen egy ismerős érzés tört Rám. Ma még nem is ettem.
- Ebéd???
- Amit fogsz magadnak! - vette oda válla felett.
Hátat fordítottam és kimentem. Szétnéztem. A falu legszélén voltam. A vadászattal soha nem voltak komolyabb problémáim. Ám alkonyatra ez is megváltozott. Egész nap nyulakkal viaskodtam. Alkonyatra meg is lett az eredménye: diadalmasan ordítottam fel, egy kirojtozott nyúltetemről. Visszatértem a sanyarú fogással. Beléptem.
- Mit eszünk? - kérdezte Ragokh.
Odavettem elé a nyulat. Ekkor arca valami egész morbid módon eltorzult.
- Még arra sem vagy képes, hogy valami ennivalót fogj? - förmedt rám. - egész délután odavoltál, aztán beállítasz egy foszlott nyúllal?!
Mordult egyet, és elviharzott. Egy kicsit mellre szívtam, de az éhség erősebb volt. Néhány perc alatt megettem a nyulat. Egy kisidő után visszatért Ragokh. Elém lépett, és ledobott egy őzet. Az éhségtől reszketve vetettem magam a tetemre. De ekkor egy erős rúgással letessékelt az őzről.
- Második szabály: mindig Én eszek először. - és neki állt falatozni.
Most már betelt a pohár. Vissza akartam vágni.
- Mikor kapom vissza a kardom?
- Majd, ha elég erős leszel. - vártam, kerestem a megfelelő válasz.
- Elég erős vagyok.
- Tudod mit?! Ha markolatánál fogva egy kézzel tíz szegmensig a fejed fölé tartod, akkor holnap elkezdjük a tanulást. De ha nem sikerül, ma este nem kapsz vacsorát.
Nem láttam nagy kihívást. Azonnal megmarkoltam a Ghont. Furcsa volt. Most emeltem fel először markolatánál fogva. Tényleg nehéz volt. De erőltettem a dolgot. Izmaim reszkettek. Nem maradhattam szégyenben. Kiemeltem, de három szegmens elteltével a földre ejtettem. Kapkodtam levegő után.
- Tedd a helyére. Ma nem eszel - úgy éreztem, fejbe vágtak. - Menj feküdni. Holnap kemény napod lesz. - elindultam a szalma felé.
Ismét ledermedtem. Egy Rakhar vágódott elém.
- Harmadik szabály: Az Én szalmámon É alszom. Majd holnap hozol magadnak. Ma a földön alszol. - leheveredtem a sarokba, és meredtem magam elé.
- Mikor leszek elég erős?
- Ha két vállra fektetsz engem!
Ezután elaludtam. Másnap tényleg kemény napom volt. Hajnalban keltem, reggelit kellet hoznom. Vizet a faluból. Keményen dolgoztam reggeltől estig. Egész nap építőanyagokat cipeltetett velem. Fát, sziklát. Egész estig nem ehettem semmit. A következő napokban, felépítettünk, egy új, nagyobb kunyhót. A régit leromboltuk. Megtanított vadászni is. Megmutatta, miként maradhatok életben, a vadonban. Megtanultam használni az érzékemet. Így teltek a napok, hetek, évszakok mentek egymás után. Lassan eltelt egy év.
Este volt. Vadásztam. Egyik pillanatról a másikra furcsa érzés lett úrrá rajtam. Veszély!! Elvetettem magam, és megláttam a medvét, aki támadni készült. Nem élte túl a harcot.
- Itt a vacsora. - mondtam Ragokhnak mikor visszatértem.
Halk morgással válaszolt. Egy- két dicsérő szó jól esett volna. Mintha nem örült volna a sikeremnek. Ekkor bevillan valami. Próbára teszem az öreget. Úgy hallottam, hogy azok khalok, akik visszatérnek a régi hithez, elvesztik az ösztöneiket. Ránéztem. Már elkezdet enni. Mögé lopóztam. Nem vett észre. Most! Rávetettem magam! Nem kellett harcolnom. Azonnal kifeküdt. A meglepetés ereje. De hamar észhez tért.
- Büdös kölyök! Orvul támadtál!
- Egy khalt nem lehet meglepni! - nevettem.
Látszott rajta, hogy érzékenyen érintette. Azonnal lerúgott magáról.
- Te…
- Holnap megtanítasz a ghon forgatására. Két vállon voltál, a szavadat adtad.
Kirontott a kunyhóból. Aznap nem aludt otthon.
Másnap reggel egy vödör vízzel ébresztett. Elkezdődött a tanulásom érdekesebb része. A kard már könnyű volt, a vért is rám simult. Gyorsan tanultam. Túl gyorsan. Látszott rajta, hogy nem tetszett neki. Mióta túljártam az eszén, sokkal erősebb lett az ellenérzete irántam. Bosszantott, incselkedett, sértegetett. Minden áron kiakarta csikarni, hogy párbajozzak vele. Nekem ez nem tetszet. Veszélyt éreztem. Ám egyik délután elpattant a húr. Dulakodni kezdtünk. Fegyvert rántott ellenem. Nem akartam harcolni. Befutottam a faluba, Ő pedig utánam. A fő utcán utolért. Letaglózott. Kénytelen voltam fegyvert rántani. A harc elkerülhetetlenné vált. Kezdtem érteni irigységének okát. Észre vettem, hogy nyitott a védekezése. Félre csaptam a támadását, és földre döntöttem. A ghonomat a torkának tartottam.
- Mire vársz! Ölj meg! - szívem tudta, hogy soha nem tisztán nevelt, de hogy magát is megöletné csak azért, hogy felélessze bennem a gyilkolási vágyat? Körülöttem már sokan odagyűltek a zajra.
- Egy Khal nem öli meg fajtársát. - okítottam.
- Ugyan olyan gyenge vagy, mint az apád. - kigurult a pengém alól.
Észhez térni sem volt időm. A lába gyorsan mozdult. És Én a földön találtam magam. Most Ő tartotta a kardját az Én torkomnak.
- Gyengeségedért nagy árat fizetsz. De mielőtt átvágnám a torkodat, elmondok Neked valamit, amit apád soha nem mondott el. Mikor a szakadék szélén harcoltunk, megölhettem volna. Meg is akartam, de szerencséje volt. Egy földmozdulás lesodort a szikláról. Apádnak megadatott, hogy végezzen velem. Nem tette. Gyenge volt. Megmentett, és mindenkinek azt mesélte, hogy én mentettem meg. Megígértem, hogy meghálálom. Nem gondoltam, hogy számonkér egyszer. Aztán beállított Veled. Egy hígvérű, gyáva korccsal. Ez lesz a veszted Khaldor fia Kalidar.
- Nem!
Ahogy felemelte a kardját, Én megragadtam a sajátom, és félkézzel tartottam mellének, másikkal belevájtam a testébe. Sötét vére végig folyt karomon, majd kezemen. Nyílt szemekkel ernyedt izmokkal összerogyott. Elejtette a kardját, és eldőlt, mint egy fatönk. Aztán körül tekintettem. Mindenki szörnyülködve nézett Rám. Éreztem, hogy bajban vagyok. Ránéztem véres kezemre. Ekkor jöttem rá: megöltem egy Khalt. Sorsom azonnal megpecsételődött. Perceken belül összeült a gyorsan ítélő bíróság. Az ítélet egyértelmű volt. Száműzetés. Khagból csak egy kiút volt. Egy földalatti gyorsfolyású patak medre. Nem sokan élték túl az utat. De nem volt mit tenni. Indulnom kellet. Ekkor egy hang megtörte a csendet.
- Joga van utolsó kívánsághoz!
Atyám volt. Kezében volt a kardom és a vértem. Fejével jelzett.
- Rendben. - bólintottak egyetértően a bírák.
- Azt kívánom, hogy magammal vihessem a ghonomat, és harkhamat.
- Rendben.- hangzott a válasz.
Atyám elém lépett. Rám adta a vértet - amitől az ítélet előtt megfosztottak- és kezembe adta a kardot. Tekintetét látván magabiztos voltam.
- Sok szerencsét fiam. - mondta.
- Büszke leszel Rám atyám!
Bólintott. Láttam, hogy megértette, és hogy mellettem áll. Ez erőt adott. Felnéztem a hegyoldalra, ahol láttam a barlangot, ami a folyóhoz vezet. Neki vágtam az útnak. Néhány perc alatt megmásztam a sziklákat. A Barlang bejáratánál visszafordultam. Még egyszer utoljára látni akartam a gyönyörű tájat. Végig néztem. Tudtam, hogy utoljára látom, hisz vissza út nincs. A gyönyörűségtől és a kíntól elordítottam magam. Ezután erőt vettem magamon, és beléptem a barlangba. Sötét volt, a levegő párás. Gondolataimban merülve ballagtam. Egyszerre elfogyott a talaj a lábam alatt. Zuhanni kezdtem, majd hirtelen vizet értem. A folyó sebesebb volt, mint gondoltam volna. Sodródtam az árral, mely sziklákhoz csapkodta és tépte testemet. Egy idő után elvesztettem az eszméletem. Nem tudom, meddig sodródtam a folyón.
Aztán egyszerre a nap sugarai ébresztettek. A folyóparton feküdtem. Megtépázva, vizesen, fáradtan- ájultan.

Szómagyarázat:

Ynev: A föld neve ahol a történet játszódik.
Khal: oroszlán és ember keresztezéséből alakult lény.
Khag: A khalok őshazája.
Ghon: Khal tradicionális fegyver. Két kézben forgatják.
Rakhar: Khal tradicionális fegyver. Egy kézben forgatják. A markolatra merőleges a pengéje ami 40 cm hosszú és forgatáskor a középső éa a gyűrűs ujj közé fogják.
Hargh: Khal tradicionális vért.