Yeti egyre sűrűbben fordult meg, mondhatni, hogy lassanként mindennapos vendégé vált Irmánál. A gombászás után annyira megnőtt a libidója az elfogyasztott gombákban lévő fehérjéktől, hogy komoly elhatározásra jutott. Megrohamozza Irmát, mint Guszti is és Imrebácsi is javasolta. Aztán, majd elválik! Gondolatát tett követte. Egyik délután nagykosár vargányával állított be Irmához.
–Meghoztam a vacsorának valót!–mondta és letette terhét az asztalra. Irma igencsak megörült a gombáknak és rögvest nekiállt a megtisztításukhoz. Aztán kettesben megvacsoráztak.

Vacsora után Yeti így fordult Irmához.
–Irmuska, gyújtsunk be!
–Mér, fázol?
–Nem, csak az illúzió kedvéért. Úgy lenne tökéletes, hogy a rostélyban lobog a láng. Langymeleg lengi be a szobát. Égnek a gyertyák…
–Igazad van, te vagy a filozófus. Adjuk meg mindennek a maga bukéját! Begyújtok!
–Azt már nem!–fogta meg az aprófáért induló Irma karját Yeti. Mélyen a szemébe nézett és így szólt–a tűzgyújtás a férfi dolga! Már az ősemberek korában is a tűz gyújtása és őrizete a férfiak dolga volt…
–Jó, megadom magamat, gyere, megmutatom, hol tartom a gyújtóst, tűzifát!–adta meg magát Irma és kimentek a fészerbe. Egy-egy öl aprófát összekapkodtak és bevitték a szobába.

Yeti, jól-rosszul, de végülis begyújtott és a lángok lobogva világították meg a sötétbe burkolózó szobát, kisérteies árnyékokat vetve a fehérre meszelt falakra. Irma megyujtotta a gyertyákat és szertartásosan az asztalra helyezte őket. Két pezsgős poharat vett ki az almáriumból. Egyenként rájuk lehelt, törlőruhával fényesre törölte őket, majd behozta ez előre lehűtött pezsgősüveget és a következő szavak kíséretében Yeti kezébe, nyomta.
–Uram, a pezsgőbontás a férfi dolga!

Yeti a konyharuhát az üveg szájára szorítva, óvatosan letekerte a drótkosár záródrótját, majd várt egy kicsit. A dugó kivágódott. Ekkor levette róla a konyharuhát és az asztal közepére, állította. Várakozóan Irmára nézve megszólat.
–Tulajdonképpen mire iszunk?
–Csak úgy, mondjuk kettőnkre!
–Irma, te elkényeztetsz engemet! Én, nem azért készittem ezt a meglepit neked, hogy viszonthálálkodást várjak el tőled. Csupán baráti gesztusból… vedd úgy, hogy az Internet hozzáféférés lehetőségéért cserébe, na! A fenébe is! Sose iszunk!– rikkantotta zavarában és megtöltötte a poharakat. Ittak, koccintottak.

Így turbékolgattak volna az idők végezetéig, de hát ez az este most nem a filozofálgatások ideje volt. Itt most komolyan meg kellett köszörülni és oda is kellett tennie Yetinek a rispángot. Irma nem engedhette kezeiből kisiklani, tovatűnni a reményt. Úgy tartotta markában a Yetit, mint a púpos egeret. Elege volt már a száraz, de azért olykor olimposzi magasságokat is elérő fejtegetésekből, eszmecserékből. Előbújt nőiessége és az intelligenciát közös nevezőre akarta hozni a vehemenciával. Elhatározta, ha törik, ha szakad, meghágatja magát a Yetivel. De, ha másként nem megy, akkor ő erőszakolja meg ezt a mamlaszt.

Miután kiitták poharuk tartalmát Irma szólalt meg először.
–Yeti, mondd, hogy létezik az, hogy te ennyire eldeformálódtál? A sok tudás tette ezt veled, vagy születési hiba, avagy csak múló ízlésficam ez nálad?
–Tudod, sokat filóztam én már ezen, hogy hol bicsaklottam ki ennyire és arra jutottam magammal, hogy kettős behatás áldozata vagyok. Tudnod kell, hogy a szüleim kiskoromban elváltak. Édesanyám nevelt egyedül. Ő gimnáziumi matematika tanárnő volt. Kitűnő pedagógus. Természetesen, mint abban a korban annyian mások is mélyen elkötelezve Makarenkónak, nem vetette meg a makarenkói pofokat sem, ha kellett. Szigorúan nevelt. Apám helyett is apám volt. Szerintem rajtam trenírozott. Na, itt rendült meg elösször a bizalmam a nőkben. Az után mikor rajtakapott 13 évesen, hogy vadul maszturbálok a paplan alatt, akkor elhatározta, hogy felvilágosít a nemiség némineműségéről.

–És, sikerült neki?
–Mit mondjak neked? Olyannyira, hogy saját testén magyarázta el a női nemi szervek működését. Amikor kitárulkozott előttem és szembesültem a vulva nagy piros szájával, a szeméremajkaival megrettentem és visszahőköltem. Úgyéreztem az a mohó, kitátott száj menten elnyel, mint a gyehenna. De, nem volt időm a bénázásra, anyám egy-két rántással felállította a péniszemet és bevezette a kánikulába. Szabályosan magáévá tett. Mondhatnám úgyis, hogy megerőszakolt. Miután lucskosra élveztettem, szájon csólt, hogy majd leharapta a nyelvemet. Majd lehegeritett magáról és azt mondta.

–Látod kisfiam ennyi az, a nagy szerelem, a szeretkezés, amiről annyit fecsegnek. Egy természetes nemi aktus, kielégülés semmi más. Levezeti az ember a lelkében felgyűlt feszültségeket. Jegyezzed meg: neked építened kell lelked katedrálisát! Minden elérhető tudást magadba kell gyűjtened fiacskám, hogy megértsed a világ dolgait. Anyád szépen keres. Jó sok gyerektartást kapsz apádtól. Az állami ösztöndíjat is kibrusztoljuk neked. Egyet várok csak el tőled: tanulj! Ha, pedig nőre van szükséged, itt vagyok én. Levezetem a gerjedelmedet annak rendje és módja szerint.

Irma megrőkönydödve hallgatta, majd sopánkodóan, némi együttérzéssel a hangjában megszólalt.
– Mit meg nem tesz egy anya a gyermekéért! Én megértem őt, jót akart. És amint látom el is érte a célját, mert egy tudós, ösztöndíjas filozófust nevelt belőled.
–Nem is lett volna semmi gond. Tanársegéd lettem az Egyetemen. Szépen ívelt felfelé a karrierem. És akkor becsapott a menykő: öt éve hirtelen szívinfarktusban meghalt az anyám! Ekkor úgy éreztem meghalt számomra a világ. Nem érdemes tovább élnem.
–Miért, ennyire hiányzott neked?
–hiányzott-e? Az nem kifejezés. Ő volt a mentorom, a szeretőm, a barátom, a vitaparnerem. Anyám volt a mindenség! Az Alfa és az Omega számomra. Ekkor lélekben összecsuklottam, mint a colostok.

–És akkor jött a pálfordulás. Jól gondolom?
–Te, belémlátol Irma! Erre inni kell, mert nem tudom tovább folytatni. Kiszáradtam
Töltöttek. Ittak. Yeti folytatta.
–Huszonhétéves voltam ekkor. A professzorom észrevette összeomlásomat és elhívott magához egy beszélgetésre. Gyanútlanul besétáltam a csapdájába, pedig tudtam, hogy a kisportolt, sármos negyvenévesen is fiatalos külsejű prof hírhedt homokos. Nem törődtem vele. Az anyám halála porba sújtott. A szeretője, köcsöge lettem.

–Értem, tehát anya helyett apát kaptál?
–Mondhatnám így is.
–Két évig tartott a gyönyörű liezon. Az egekig emelt, bárányfelhőkön lovagoltam és imádtam élni! Mindenkit szerettem volna a keblemre ölelni!
–Hogy lett vége? Merthogy ha nem lett volna vége, akkor most nem lennél itt? Jól gondolom?
–Beletaláltál a közepibe. A professzornak vége lett, mint a botnak. Autókarambolban szörnyethalt. Egy konferenciára ment Kölnbe, és összeütköztek egy kamionnal. A kisbuszban egyedül ő halt meg. Összeomlottam a hír hallatára. Egyedül az mentett meg az önakasztástól, hogy megkaptam ezt az ösztöndíjat. Ez doppingol. Úgyérzem, hogy tartozom ennyivel a világnak! Tényfeltáró dokumban szembesítem a hatalmasokat, a nép kipusztulásával!

–Jó, jó, de mi indokolja az állatok felé fordulásodat, ezt a gyalázatos szodómiát?
–Snassz dolog. Kiábrándultam az emberekből, ennyi. Az állatoknál kerestem megértést.
–És, megtaláltad?
–Meg, meg. Tulajdonképpen az állat jó. Az állat hűséges, nem kérdez semmit.
–Ezzel azt akarod mondani, hogy én rosszabb vagyok, mint egy állat, egy kecske, mert faggatózok? Be akarok férkőzni a magánszférádba?
–Nem, távol áll tőlem az ilyen gondolat. Most egy kis identitásvarban szenvedek. Ennyi. Majd kilábalok belőle és visszatérek a masztihoz. Felgallyazok egy fa tetejére és vad maszturbálással imádom az isteneket. Azt tanította a Maharasi jogi, hogy önkielégítés közben lehet a legtökéletesebben kapcsolatba lépni az akasával! Miközben pedig szétszórom a magomat, egy lépéssel közelebb kerülök a nirvánához.

–Hát, nem is tudom. Én másként látom a dolgokat.
–Épedig?
–Neked anyára van szükséged!
–Meg apára is.–igazított ki Yeti.
–Ha benne vagy, akkor én mától anyád helyett anyád, és a professzorod helyett apád leszek.
–Igazán, megtennéd? –bőgte el magát a tetemes mennyiségű elfogyasztott szesznek betudhatólag a Yeti. Ilyenkor mindig elérzékenyülnek az emberek, ha az alkohol szintjük megemelkedik. Irma ölébe vonta a fejét. Beletúrt bozontos hajába és így vigasztalta.
–Na, ne bőgjél, kisfiam! Hagyd abba a sírást, mert olyan pofont kapsz, hogy anyád örömében kiugrik a sírból. Melegítem a fürdővizedet! Lecsutakollak, mint a mama, anno, akkor régen. Törölközővel szárazra töröllek. Utána bebújunk a pihe-puha ágyikóba… jó lesz Yetike?
–Jó lesz mama, csukjot kérek! –gügyögte Yeti és hagyta, hogy vedlett gönceiből kihámozza Irma.

A fürdetés után kiteritte a franciaágyra és hirtelen ledobva pongyoláját rámászott a tehetetlenül hanyatt, heverő Yetire. Úgy szorult hozzá, hogy egy késpengét sem lehetett volna közéjük illeszteni. Mikor már teljesen felforródott a testük és Yeti bíborlándzsája harcba vonulót fújt, akkor Irma, bár soha sem csinálta, senkitől nem tanulta, beleült , mintegy karóba húzta magát, mint annakidején szent Patrica. Ez annyira meglepte Yetit, hogy hirtelen kijózanodva, oldalra dőlt és áthengergetve maga fölött hanyatt lökte Irmát. Fölé térdelt és befejezte szűzhártyájának deflorálását. Olyan kéjjel, magasfokkú izzással egyesültek, hogy félő volt elégnek ebben az önemésztő szerelmi lángolásban.

Aztán hímen beterítette álmot hozó szárnyaival őket és egymásba kapaszkodva, összegabalyodva ébredtek fel másnap a szomszéd kakasának kukorékolására. Miután lemosták magukról az éjszaka gyalázatát Yeti, megborotválkozott. Irma pedig nekiállt reggelit készíteni. Reggelizés közben végleges elhatározásra jutottak. Összeköltöznek. Yeti a büdös kecskeólat felcseréli Irma patyolattiszta házának hálószobájára.

Míg Irma dolgozni volt átment Imréékhez és Szónélkül hátára véve hátizsákját, búcsút mondott a kecskeólnak és a kapufélfának. Délután bebuszoztak Egerszegre és nyári ruházatot vásároltak Yetinek. Mégiscsak emberformája kell, hogy legyen ezután, egy postáskisasszony élettársának!