Benőék nagypénteken fejezték be a ház felújítását. Éppen időben, amikor ugyanis Kurtafára is elérkezett a húsvét. De hogy? Először hajnali fél ötkor megszólalt a falu két ébresztőórát helyettesítő, magnak meghagyott kendermagos kakasa és kukorékolássukkal egymásnak felelgettek. A nap még az ég alján készült felkeni, csak bíborvörös sugarai törtek át a légen. A kakaskukorékolásra Imre bácsi felpattant a konyhában álló hencserről, és csak úgy azonmód, gatyában kiballagott az udvarra.

Felnézett az égre, beleszagolt a levegőbe, és megállapította, hogy ma nem lesz eső. Aztán felhúzott a kútból egy vödör jéghideg vizet és vállig belenyomta, nyakastól, nagy busa fejét. Aztán kihúzva azt az éltető vízből, kissé hátrahajtva fejét megrázta, hogy csak úgy hullottak ősz sörényéről a vízcseppek. Két tenyerébe véve egy jó slukkot nyelt az édeskés kútvízből. Szájában megforgatta, gurgulázott kissé, majd kiköpte, a savanykás, nyúlós, bűzös nyálat, aztán köpött egy hegyeset. Így megtisztulva, elindult megnézni Yetit, él-e, hal-e?

Amint a kecskeól ajtaján elhúzta a reteszt, idilli látvány tárul szemei elé. A szalmán egymás nyakát átölelve békésen szendergett Frici a bakkecske és Yeti. Úgy ölelték egymást, mint a legjobb barátok, vagy bocsánat az eszmetársításért, mint a szerelmesek. Imre bácsi, Imi lépteinek közelgésére kizökkenve révületéből rögtön kurjantott is neki.
–Imikém, he! Gyere ide, mert olyat látol, hogy rögtön eldobod az agyadat! Imre sietve jő, és szájtátva, leesett állal bámulja az idilli látványt. Kisvártatva bámulatából apja hangja zökkenti ki.

– Fel kék ébreszteni az urat! Mosakodni, őtözni kell, mert a nyócas misére ott kell lennönk Kókányfán. Imikém, kisfiam, hozz ide egy rocska jó hideg kútvizet, azt locsoljuk életre őket!
Imre el, majd a hideg vízzel sietve jő és ráloccsantja Yetire. Ettől aztán a bakkecske is és Yeti is életre kell. Felül, kidörgöli szemeiből a csipát és pislogva, mint a rimóci nyúl, majd rájuk bámulva nem akarván hinni a szemének, hogy honnan is jön ez az égi áldás, megkérdi tőlük.



–Mi történt, itt az özönvíz? Vagy kitört a világbéke? Imre bácsi kihajtotta a kecskéket, belépett és grabancánál fogva talpra állította a még mindig kótyagos filozófust. Aztán távolabbról méregetve tüsszögve elfintorította magát.
– Olyan büdös lett kegyelmed, mint egy kecskebak! Így nem jöhet velünk a misére! Erigy fiam átall a Fazokasékhoz! Hidd át a Kati nénit. Ki kell mosdatnunk az urat, aztán valami tisztességes ruházatba bujtatni, hogy eljöhessen velünk a misére. Nem égethetjük magunkat

Kókányfa előtt. Kati néni sietve jő, és azonnal intézkedik. – Imikém, rakjál tüzet a katlan alá. Húzzad teli a rézüstöt vízzel! Aztán hozzátok átall tőlünk a nagy szapuló kádat! Kérjél Ármintól kenyőszappant, meg egy kis lúgkövet, és hozzad át a gyökérkefét is! Lesikáljuk ezt a szerencsétlent. Úgy néz ki, mint egy háborús menekült! He, Imre mit gondúsz, az Ármin vőlegényi öltözete jó lenne rá? Körübelül egy magasságúak. Aztán ezelőtt ötven évvel még Áron is soványka volt… Hanyas a lábad gyerekem? –fordult a szemeit dörgölő filozófushoz. Az csak tanácstalanul rázta a fejét. Látva, hogy nem megy vele semmire megsaccolta és
Imréhez fordulva így szólt.
– Ollan, negyvenhármas forma lehet a lába, nekie. Imre asszem, a te vőlegényi cipőd jó lenne rá – mondta Imre bácsihoz fordulva.

Imre megjegyezte, hogy az övé ugyan negyvenötös volt annakidején, de legalább kényelmesen elfér benne a filozófus lába. Miközben így tanakodtak megérkezett a szapulókád, megmelegedett a katlanon a víz. Elkezdődhetett a fürösztés. Lehúzták a remegő és hasztalanul tiltakozó filozófusról a kosztól ragadó gönceit és zutty! Belenyomták a szapulókádba. Kati néni, védőnői gyakorlatának hála, olyan szakszerűen sikálta meg Yetit, hogy mire megtörölgették, megszárogatták már nem is nézett ki olyan cefetül, mint ennek előtte. Közben megjött Ármin bácsi vőlegényi ruhája is. Az ing nyaka kissé bő volt, lötyögött Yeti gúnár nyakán, de azért mégiscsak fehér ing volt, na! A fekete vőlegényi öltöny is lötyögött rajta, mint tehénen a gatya, de legalább emberi formája kezdett kialakulni. Aztán rákerült a három számmal nagyobb fekete lakkcipő és készen is álltak az indulásra.

Hétóra felé elkészültek. Kati néni még meg is beretválta, sőt egy bilit a fejére húzva, körben lenyeste bozontos üstökét is Yetinek. Mégse nézzen már úgy ki, mint egy ágrólszakadt! Ezzel is végezve Kati néni hazament ünneplőbe átöltözni. Ők pedig hárman körbeülték a kecskelábú asztalt és egy-két meszely kerítésszaggató, bundapálinka nyeldeklése után nekiálltak a früstöknek. Felszelték a cipóba sült csülköt, és friss zöldhagymával elverték az éhüket. A sonkához, tojáshoz csak a mise után volt szabad nyúlniuk. Miután végeztek a reggelivel egy-egy két decis bögre golyhóival, lenyomatták a fel-felböffenő zsíros, füstölt mennyei csülkök maradványait, majd besoroltak a házuk elé ért menetbe. Elindultak a misére.

A mise áhítatával és a pap ostyájával betöltekezve tizenegy óra felé elindultak vissza a faluba. A portára visszaérve kissé kifújták magukat és új erőt gyűjtve elindultak a férfiak megöntözni a falu négy szem asszonyát, lányát, hogy el ne száradjanak, mint a katángkóró. Az első áldozat természetesen Irma volt, hiszen ő ott lakott Imrékkel srévizavé, azaz szembe! Megkopogtatva a néhai posta páncélozott vasajtaját Irma szabad jelzésére beözönlöttek a házba. Elmondták az ilyenkor szokásos Én kis kertészlegény, vagyok, Zölderdőben jártam, stb. bárgyú locsolóverseket és elővéve szappanos vízzel töltött kölnisüvegjeiket egyenként Irma megöntözéséhez fogtak. Utána mindenki megkapta a piros tojását és mentek volna tovább.

Mentek is, de Yeti nélkül. Ugyanis Yeti szeme megakadt a számítógépen és lecövekelve lábai
nem engedelmeskedtek neki. Leparkolt a karosszékben.

– Menjenek csak kentek, majd megyek maguk után! - rikkantotta feléjük és Irmához fordulva izgatottan, megkérdezte tőle:
– Mondjad csak lelkem bülbülmadara, működik is?
– Már mért ne működne? – válaszolta méregbe gurulva Irma, hogy olyat tételez, fel ez az idepottyant alak róla, ami nem fedi a valóságot. Nem sok ideje maradt a mérgelődésre, mert jött a következő kérdés.
– Interneted is van?

– Mért ne lenne! Minden rendes háznál van Internet! – csattant fel heccelve a filozófust. Az megdöbbenve rikkantotta felé:
– Rögtön lerakom a hajamat! A világvégén Internet! Mondjad lelkem katarzisa, nem lehetne nekem ezt bérbe venni alkalmanként? Megfizetném ám!
– Használhatja, amikor csak akarja! Nekem ingyenbe van, mert szolgálati.

– Idefigyelj aranyom! Nem hurcolkodhatnék én át ide tehozzád? Úgyis unom már azt a büdös kecske ólat! Ha idevennél, akkor éjjel-nappal a neten lógnék, írnám a tanulmányomat az UNESCO-nak. Három évem van rá, hogy megírjam a tanulmányomat a kihalóban lévő falvakról. Ki kell bogoznom, hogy mi az oka a faluelhagyásoknak. És természetesen egy ellenpéldával is kell, szolgálja, a kihalt falvak betelepítési lehetőségeiről, újjáélesztésének módszeréről.

–Aztán fizetnek ezért valamit?
– Ja, elfelejtettem mondani hogy 18.000 EURÓ-T tettek a számlámra. Ebből kell finanszíroznom a megélhetésemet, utazásaimat, a tényfeltárás költségeit…
–Azt mondja meg nekem, ha maga ilyen bőlére van eresztve mért, néz úgy ki, mint egy menhelyes, csavargó, egy toprongy?
–Nézd ez életfilozófia kérdése. Majd beszélünk erről egyszer bővebben, de ne rontsuk el az ünnepet ilyen földhözragadt dolgok emlegetésével. Szóval mikor költözhetek?

–Azt nem! Hogy gondolja, még szájára venne a falu, hogy egy tisztességes szűz, öregleány, idegen férfival hál egy fedél alatt! Még pletyka kerekedne belőle! Szó sem lehet róla! Maradjon csak az Imrééknél, de egyet megígérek magának. Ha nappal akarja a gépet használni, csak kérje el a kulcsot a Benőéktől! Benőnek is korlátlan használatot adtam. Magának is dukál. Osszák el egymás közt, ki, mikor használja. Aztán, ha esténként rájön magára, a dolgozhatnék, nem bánom, engemet nem zavar. Legalább látja a falu, hogy férfi van a háznál. De egyet kikötök, nem közelíthet felém tisztességtelen szándékkal! A szüzességemet a jövendőbelimnek tartogatom! Tudom, hogy nehéz lesz megállnia! Ismerem én a maguk fajtáját jól: mind egyet akarnak, csak azt! Meghágni bennünket, mint egy nősténykecskét, aztán odébbállnak! Egy lyukra játszanak, de abból maga nem eszik!

– Idefigyeljen kisnaccsád! A felől biztosíthatom, hogy nem török a bájaira. Nem reagálok a nőkre!
– Az jó! Ezek szerint, ha jól veszem ki a szavaiból, akkor maga buzi?
– Köcsög vagyok a javából kisasszony! Minek is tagadnám. Az éjjel tisztességesen meghágott a Frici! Beszegte a fülemet az istenadta, nagy böszme jószága! Ezzel el leszek egy darabig…
– Szent egek, maga szodomita!

– Töredelmesen bevallom gyerekkoromban még a tyúkokat, húzogattam a bíborfuruglámra, de ahogy idősödtem a merevedésem már alább hagyott. Így beérem már azzal is, ha megköcsögölnek, de ez köztünk maradjon kisasszony! Tehát tőlem nem kell tartania. Inkább szeretek maszturbálni, ha teli a herém. Könnyítek magamon. Rámeditálok valami kellemes dologra, aztán rárántok.
– Például?

– Mindegy! Rágondolok egy nagy tányér, túrós dödöllére, vagy pacalpörköltre, nekem az is elég! Vagy meglátok egy keresztes pókot a falon, már be is izgultam. Ezerrel száguld a libidóm! De, mondok én magának valamit kisasszony: tudja mitől nő meg isten igazából a tesztoszteron szintem?
– Ki vele, ne borzolja az idegeimet!
– Nem hiszi el, de a büdös zoknik szagolgatása van rám stimuláló hatással. Főleg, ha facsarni lehet belőlük a tejsavval átitatott szennylét.

– Eszméletlen! Rögtön hanyatt vágom magamat! Magának aztán jól kificamodott az ízlése! Most már értem miért nem hord zoknit! Maga kis mazochista. Így bünteti magát, ezzel, hogy megvonja a kéjforrását. Mondja, nem fakír kegyelmed?
– Nem, annyira nem vagyok stupid! A zoknit mosni kell! És én nem szeretek mosni. Habár, amikor néha lehúzom magamról a gönceimet és a kosztól olyan kemény a nadrág, hogy megáll a szárain, akkor beáztatom a patakban, jól kisulykolom egy farönkkel, megcsapkodom, megszárítom és egy darabig megint nem, kerül le rólam. – Irma nagy szemeket meresztve levegő után kapkodva megszólalt.

– Maga aztán nagy kópé! Valódi mókamester… díjazom a hülyeségeit!
Hitte is, nem is a filozófus beszédét. Majd vállat rándított és napirendre tért fölötte. Ha ilyen a gusztusa, hát ilyen. Egyikünk ilyen,a másikunk olyan. Nem lehet mindenki egyforma. Az ujjaink sem egyformák, mégse vagdossuk őket méretre, nem igaz? Gondolta magában és így fordult Yetihez.

– Maga tetszik nekem. Szívesen elbeszélgetek majd magával a világ dolgairól, eszmét fogunk cserélgetni egymással. Ilyen okos, sokoldalú embertől csak tanulhat az ember. Most aztán menjen, locsolja meg sorban a falu asszonyait, mert ha elszáradnak, akkor nem bocsátják meg magának! Aztán elvárom ebédre, ha végiglocsolta őket.– mondta Irma és kezébe nyomva egy piros tojást, kitessékelte a habókos filozófust az ajtón.