Élettelen, élő gyermek
Magának valótlant szenved.
Bújik, bújik érzelmektől,
Plédje alatt minden megdől,
Mi valós, mi igaz.

Túlfűtött kis ágyikóban,
Álomba szunnyad ő nyomban.
Riadva néz, fél pillanat,
Körmével bontja a falat,
Mert rém minden álma.

Tollat fogna két kezével.
Nem éri fel csöpp eszével.
Tolla makacs, nemes jószág,
Papírra csak jó betűt hány,
Ami nála hiány.

Így hát hallgat kicsi lányom.
Hagyom, jöjjön érte álom.
Egyszer talán rémek réme
Megmutatja mi a vége,
Szegény bús létének.