Várunk, és megöregszünk,
Ránk égett napok sebei lesz majd vesztünk,
Remegő kezekkel keresünk egy pártfogót,
Oly távol vagy tőlem, Én itt, Te ott,

Oly messze, az ősz hajszálak rád meredve,
Nézek merev tekintetedre,
Ne hagyj el, csak ne ma este,
Még adj egy csókot az arcomra mielőtt mindennek vége,

Mikor őszülni kezdett minden gesztenye tincsem,
Tudtam akkor is, tőled elválasztó erő a földön nincsen,
De most elért, s te meghunyászkodsz a halál előtt,
S egyedül hagysz, mint tetted azt hosszú évekkel ezelőtt,

De nem haragszom, az úr a lelkeden a mély fájdalom,
Önző vagyok, hát ne hagyj el Csillagom,
De ha mész majd úgyis utánad megyek,
S majd fentről csodálhatunk minden hófödte hegyet,

Ajkad megremeg, ahogy látom, végre megérted, amit nézel,
Rád mosolygok, a szobában senki nem érdekel,
Hisz most jött el a pillanat mire vártam,
S hirtelen ötlettől vezérelve két lábamra álltam,

Ekkor nyilallt mélyen szívembe a fájdalom,
Ne most, ne most Angyalom!!
De elhomályosodott a kép,
Még elkaptam szerelmesem riadt tekintetét,

Összerogytam a padlón szorítva mellkasom,
Eljött értem, eljött az Angyalom,
Nem akarlak elhagyni Drága Csillagom,
Pedig csak boldogságod akarom..

Elhomályosodott a kép, s eltűnt minden anyagias lény körűlem,
S a mennyekben egy puha felhőre leültem,
Láttam a könnycseppet szemedben,
Érzem, bánod, hogy nem Te mentél el helyettem,

Szeretlek, suttogom, s a szellő megsimítja ősz tincseid,
Elmosolyodsz, s most boldog vagy,
Tudod, szerelmed soha el nem hagy,
Behunyod szemed csöndben, s megkezded felém az utad...

2006. június 07.