Kavarog a világ,
S én vele fordulok,
Úszom az árral,
Kijutni nem tudok.
Fogvatart és összenyom,
Bennem pusztító fájdalom,
A szemeimen át,
Ódon szürke lett a világ.
Tépi a szívemet,
Tép a számat,
Uralja lelkemet,
Keserű bánat.
Csendben elhal a remény,
Hogy jön még az égi fény,
Az őrangyal elhagyott,
A keserűség ÉN VAGYOK!
De él még bennem egy ember;
Ki félve fél és nem mer,
Üvölt, hogy segítsd ki,
Segítsd a fényre juttatni.
Valahol mélyen ott van
És szeretene élni,
Bízni valami jóban
És szabadon remélni.
Szívem fájó tövise a bánat,
A boldogság miért várat?
Az érzés elfuló gyertyaláng
Melyet tőrként szívembe vág
Újra a keserű érzés,
Hogy nincs többé menekvés,
De eljön a remény angyala,
Hogy lesz még szebb éjszaka!