Miért hagynám ott a biztosat a bizonytalanért?
Azt, akit szeretek, azért, akit szerettem rég.
Becsületed eljátszottad, hazudtál,
És te értelmem csak aludtál.
Nem figyelmeztettél, hogy szívem darabokra esik,
Nem figyelmeztettél, hogy szerelmem nem teljesedik.
Hisz távol voltál mindig, csak néha láttalak,
De akkor még ezért a pár pillanatért hálálkodtam.
És egy nap már nem kerestél, nem találtalak,
Folyton folyvást kívántam halálomat.

Szerettelek, teljes szívvel és lélekkel,
Szerettem a társaságod, testedet,
Szerettem a mosolyodat, a szemed,
Egy szóval szerettem mindened.

Összetörtél, mit tőled nem vártam,
Nem érezted egekig kiáltó fájdalmam.
Kaptam tőled pár szép pillanatot,
Melyet örökre szívem egyik polcára rakok.
Könnyek millióit hullattam utánad,
De akármit tettél soha nem utállak,
De nem is szeretlek soha úgy, mint rég,
Hisz milyen ember az, ki elhagyja szerelmét?
Akkor lehet hazudtál, nem szerettél,
És nem szenvedtél úgy, mint én.

Kerestem mást, kit szerethetek,
Szerethetek, bár viszont nem szeret,
De visszamenni hozzád soha nem fogok,
Ha boldogtalan is leszek, veled nem alkuszok.
Hiába keresel, hiába hívsz,
Most már utánam hiába sírsz.

A boldogságot, ha nem is találom, de keresem,
És akármit csinálsz már nem téged szeretlek.