Csak lomhán sétált. A kavicsokat, rögöket döcögve túrta arrébb talpa az útból. Igen, szokatlan volt ez a rettenetes pokol, mikor csak itt, a Megszokás Birodalmában rótta a köröket.
Kétezer évvel ezelőtt bárki megmondta volna: ez a világ nem a világ. Ebben van valami hatástalanság, egyfajta intoleráns védekező álláspont, ami csak fújja, fújja az eget míg végül az szétpukkan. És igen! Egyszer valóban..
A felszínt több ezer nyaláb perzselte, s a bizonytalan, esetlen és idomtalan alak közeledése valószerűtlenül ütötte el a maga körül torlódó vörösséget, mögötte álomnak tetsző, végtelen, akár egy nóva.
A Nap lassacskán megnyugszik, bár ez számukra csöppet sem lesz békés. Addigra úgyis mindegy..
Az alak megtorpant. Űrruhájának fejrészén az eddig csak 180 fokos látásszöget engedélyező lemezt elfordította, így már a másik irányba is biztosította látását, s a szkafander egész burka helyett csak a fejét kellett mozdítania.
Egy űrhajó landolt éppen. Hosszú testén szigorúan feszült a felirat: Evakuáló flotta #11 hajó. Alatta a típusa: C-4es.
Az egyik alak morgott valamit arról, hogy milyen fölösleges ez a mentés, hogy pár évtizeddel hamarabb el kellett volna kezdeni, mert ilyen gyorsulás mellett -tekintve a Nap előrehaladott állapotát- szinte lehetetlenség biztonságos helyre jutni.
A szkafander elindult a fémtest felé.
- Haito parancsnok'!
- Igen, Ekl.?
- A tábornok hívatja - mondta az, engedelmesen, akár egy kiskutya.. Bár ezekből a példányokból már csak a laboratóriumok féltve őrzött rekeszeiben akadt egy-kettő. A többit nem tudták megmenteni az iszonyú sugárzástól.
"Az egész tisztségnek az átka! Amúgy sem szeretem azt az embert. Folyton rákokról mutogat képeket. Meg hogy azok ellenállóbbak."
Haito Mirla elindult a kis méretűnek számító C-4es felvezető lépcsője felé. "Ez a férfi megint csak a golfról meg a szénégetőiről fog beszélni. Hogy is lehettem ilyen idióta? Hagyni magam....."
- Haito?! - egy hang hallatszott. Épp kicsatolta a szintetikus pántokat, amik az űrruhához csatlakozó külső zsebek légmentes zárásáért voltak felelősek.
- Haito! - ismétlődött boldogan a női hang. A parancsnok megtorpant, most hallotta meg a szavakat.
- Persze, nem a rádiódba beszéltem. - mosolygott a szőke hajú, magas lány. - Mindig elfelejtem, hogy olyankor sehallselátok vagytok - elindult a férfi felé,de hirtelen megállt.
- Naa mi az.? Nem örülsz nekem? - folytatta pajkosan. - Megismersz még egyáltalán? - vigyorgott. - Hát, tudod azon gondolkoztam,miközben a vezérlőben a leszállást koordinálták,hogy vajon miért nem vagy a hajón. Persze nem szemrehányásképp vagy hasonlók, de...
Itt elhallgatott.
- Atna, mi az ördögöt jelelntsen ez??! - csattant fel felháborodottan Haito. - Mi a fészkes fenét keresel te még mindig a Földön???
Atna összehúzta magát és félénken hátrált egy lépést.
- Na de kedvesem.! Azt hittem..
- Azt hitted, azt hitted.! - háborgott a férfi - Azt hitted örülni fogok neked, igaz? Tudod, Atna, annak örülnék a legjobban, ha most minél távolabb lennél ettől az egyre rettenetesebbé váló helytől! Van fogalmad róla, mennyi ideig tart ki a hőpajzs.? Ez az ötvözet még akkor sem a legkíválóbb - sok száz év fejlesztés ide vagy oda!
A lány lesütötte szemét. - Persze..tudom.. De amikor az egység indulni készült a Farbáról, megkértem Moo-t, hogy szóval..nem-e szökhetnék fel a hajódra, azt gondoltam te is ott vagy, csak a javítások felügyelete nem hagyott elég időt rá,hogy felülj egy transzportra és átrepülj hozzám... - egyre halkuló szavai végül megcsuklottak.
Atna szeméből kishíján kigördült egy könycsepp.
- Naa, drágám nem úgy gondoltam. - sietett hozzá a fiú. - Csak féltelek! Téged is, és őt is.. - átölelte a lány derekát, majd gyengéden végigsimított hasán. - Csak, tudod nem értem,hogy lehettél ilyen felelőtlen.
- Ha neked nem árt, akkor nekünk sem! - tiltakozott a lány.
- Dehogynem árt.. - a parancsnok fáradtan egy szállítódroidra rogyott. - Gyere, ülj ide mellém.. Bevitetem magunkat az étkezőbe, éhes vagy, ugye? - kérdezte felocsúdva fásultságából a férfi, s már nem érdekelte a tábornok hívása, sem pedig a kint tomboló felfúvódott csillag, egyedül az agyán végigsöprő gondolat: itt ül mellettem.. és igen, féltem. Nagyon..