Minden véget ér egyszer.
Az ösztön a csupasz testemé,
párás lélegzet, még egyszer.
Elmúlt az estében, vesztemmé
lett az a pillanat, az ablakomon
eső kopog, takarómba bújok
és hallgatom, talán kiállok
az elsötétült útra és felkiálltok.

Bőrig ázva állok megint,
arcomon lefolyik a remény
parányi cseppekben. Kering
az est éjszakába, de merész,
elvitte magával a ma kenyerét,
számban a múlt ropog. Elvész.

Múlandó pillanatba
keverem kávémat amit hazahoztam,
jól kihűlt de áthat az illata,
fele sehol,, mert úgy rohantam.
Ez sem kell már, előre tudtam
mégis indultam, mozdultam
mintha nem várna rám holnap.


Minden múló pillanatban
ott vagyok múló pillanatként,
ahogy a házam, a tollam,
ez a terítő, a paplan, illanatban
teszek-veszek a hova tartva
és merre indulva, érkezve valahova.

Ma minden pillanatot elnyújtottam,
mintha az életem hosszabbá lenne,
szorosan hozzá is bújtam,
s nem kimért volt velem.
Élesen forró kávé, hideg derengés,
hajnalban kószáló napsugarak,
édesből fordult keserűség-

megannyi CSAK pillanat
DE mind az enyém,
-nem veheti el senki,
mind megnyertem, bár ért veszteség,
nem bánom legtöbb tettem.
Porrá leszek egyszer,
de elmondhatom, sokszor nyertem.

Na az tényleg véletlen volt úgy, és nem vettem észre pedig többször átnéztem
:-)De mostmár látom és korrigáltam is /biztos azért mert apróbetűs/

na ezt nem tudom hogy írtam le: azt akartam írni, én úgy látom 2lel írtam, és most jól megnéztem, összeszámoltam (többször) 2l-el van :p

én úgy látom mintha 1 l-el lenne

Szivesen bármikor

Úhh.. Nem tudom megmondani pontosan mi tetszett benne, de az nagyon-nagyon.. ahogy a verssorokat olvasom, úrrá lett lelkemen a nyugalom, s magamatt ott állni látom a falnál, S nem leszek én sem több egy pillanatnál. Köszi az érzést!